Népi hagyományok útján: így készül a kolbász

Népi hagyományok útján: így készül a kolbász

A derekegyházi kolbásztöltő és sült kolbász készítő versenyen már második alkalommal szerepelt az Alapítvány lelkes csapata. Ezúttal vegyes összeállításban, szegedi-szentesi összefogással neveztünk be.

A disznótorok mára már vidéken is egyre inkább az elmúló hagyományok közé tartoznak, mind kevesebb helyen dolgozzák fel e módon a család hosszú időre elegendő hússzükségletét. Sokan nem is tudják, mi, hogyan kerül az asztalra vagy a kamrába, miért az adott technikákkal készülnek az ekkor feldolgozott élelmiszerek, milyen eljárásokkal dolgoztak eleink és akik még ma is művelik e hagyományt, melyek azok a fűszerek, tartósítási módok, amelyeket ekkor használunk. A tradíciók megismertetése és művelése az – amelyet köszöntő beszédében Derekegyház polgármestere is kiemelt, külön kifejezve örömét – hogy a Csányi Alapítvány asztalához idén sem a felnőttek állnak, hanem a gyerekek kezében láthatjuk az eszközöket.

A megmérettetésen tizenhat kis csoport versengett, s szép számmal voltak köztük olyanok, akik profiknak számítanak a házi disznótoros étkek készítésében. Az erős mezőnyben elismerő emléklapot kaptunk és a zsűri nagyra értékelte a fiatalok lelkesedését. Ezen kívül, ami szintén hagyomány egy disznótorban: együtt lenni, együtt enni, együtt szórakozni: remekül éreztük magunkat, s ha lehet, jövőre is elmegyünk! -Kovács Sándor mentor, Szentes 1. és Mikics Péter mentor, Szeged 2. csoport.

 

Galéria:

Népi hagyományok útján: így készül a kolbász