Önkéntesként az Nb3 csoport úszótáborában

Önkéntesként az Nb3 csoport úszótáborában

Az elmúlt héten (június 23-27.) segítőként részt vehettem a nagybajomi 3-as csoport helyi úszótáborában.

Az első napon kiderült, hogy nem csak az úszás alapjaival, hanem a lovaglással is megismerkedhetnek a gyerekek.
Ezt a tábort „Bátor tábornak” is neveztük, mert a gyerekek közül sokan még nem voltak ilyen mély vízben, és a ló is elég „nagy” állatnak bizonyult. Aztán a következő napokban az eső miatt a lovaglásról le kellett mondani, de kárpótlásul többet lehettek a medencékben. A lányok és fiúk külön csoportba voltak osztva, így felváltva lehettek az élmény és a nagy medencében.

Laci bácsi az úszásoktató játékosan vezette be a gyerekeket az úszás rejtelmeibe, napról, napra mindig kicsit többet követelve és a nap végét mindig játékkal zárták le. A csúcs az volt, mikor Laci bácsi cukorral szórta meg a medence alját, és versennyel dőlt el, hogy ki tud többet felhozni belőle.
Attila bácsival a lovaglásba kóstolhattak bele a bátrabbak. Sajnos az idő miatt csak két napon sikerült ezt a sportot kipróbálni, de pénteken már az ügyesebbek egyedül is mehettek a lóval persze felügyelet mellett.

Egy-egy nap a gyerekek házi feladatot kaptak: fel kellett készülni az úszásról és a lovaglásról. Miért jó? Miért lehet hasznos? stb.

Aztán elérkezett a tábor utolsó napja, amit mindenki szomorúan vett tudomásul, hogy ez a hét milyen hamar eltelt. A tábor végén Laci bácsi és Patrik bácsi rövid értékelést mondott. Ezen a héten nekem, mint önkéntesnek nagy élmény volt a gyerekekkel eltölteni a tábort. Mindenki szorgalmasan, fegyelmezetten betartotta a kapott utasításokat, bátorságból is jelesre vizsgáztak a gyerekek. Szerintem mindenki egy nagyon tartalmas, jó hangulatú hetet tudhat a maga mögött.

Horváthné V. Tünde
önkéntes