Pizzasütő workshop a családi napon

Pizzasütő workshop a családi napon

Szeptember közepén igazán nem számoltunk egy hideg, esős nappal, amikor a családi napunkat terveztük, de persze a Jászság 4-es csoport családjai ebben az esetben is feltalálták magukat. A Közösségi Ház konyháját elfoglaltuk és Sas Maja keresztszüleinek irányításával, pizzasütő workshopon vehettünk részt. Niki és Szabolcs négy gyermeket nevelnek, akik közül a legkisebb laktóz érzékeny, így gyakran sütnek-főznek otthon is. Ezúttal azonban 30 főről kellett gondoskodniuk, de ez sem okozott nehézséget a családnak.

„Szombaton családi nappal egybekötött szülői értekezletet tartottunk a Közösségi Házban. Andikával a megbeszéltek szerint hamarabb érkeztünk, mivel ezen alkalomból pizzát készítettünk a férjem segítségével. Így miután megérkeztünk, hozzá is kezdtünk a pizzák készítéséhez, hiszen nyolc tepsihez való tésztát kellett begyúrni. Közben, akik megjöttek, becsatlakoztak a konyhai munkálatokba Szabolcs irányítása alatt. Az egyik oldalon a normál pizzák készültek, a másik oldalon a mentesek, hiszen az egyik vendég lánykánk gluténérzékeny volt. Nagyon jó hangulatban telt a nap, sokan segítettek az ebédünk elkészítésében. Köszönjük szépen a lehetőséget.” Batki Vas Nikolett keresztszülő Jászság 4-es csoport