Puskás Ferenc Aréna avatója

Puskás Ferenc Aréna avatója

A Csányi Alapítvány támogatottjai közül 132 fő vett részt (november 15.) a Puskás Ferenc Aréna avatón, ahol a Magyarország- Uruguay barátságos meccset szurkolhattuk végig. A hatalmas érdeklődés miatt teltházas mérkőzésen láttuk vendégül a dél-amerikaiakat, akik között sok világsztár is játszott. A meccs elején Alapítónk, Dr. Csányi Sándor elbúcsúztatta Gera Zoltán korábbi válogatott labdarúgót, aki közel száz alkalommal húzhatta fel a válogatott mezét. Az első félidő sok izgalmat és gólt hozott, a vendégek két góllal is elhúztak, de szerencsére szépíteni tudtunk. A félidőben az Alapítvány házaiból érkező gyerekek üdvözölték egymást. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, és bár volt lehetősége a magyar válogatottnak az egyenlítésre, ám a mérkőzés eredménye nem változott. Összeségében hatalmas élmény volt látni az új Puskás Arénát, ez egy életre szóló élmény lesz mindenkinek. Köszönjük a jegyeket az Alapítványnak! a Csányi Alapítvány szurkolói tábora

„Köszönjük a Csányi Alapítványnak, hogy részt vehettünk a Puskás Aréna avatóján, ahol izgalmas mérkőzést láthattunk. Nagyon szép és látványos volt a fényshow, de az egész csodálatos volt. Amikor már kettővel vezetett Uruguay, kicsit elszomorodtunk, de aztán szépíteni tudott a Magyar válogatott. Mivel én is több éve focizom, így segítettem a többieknek elmagyarázni meccs közben a szabályokat. Nagyon jó volt!”

Görbe Sándor Jászság 4. csoport

„Pénteken az alapítvánnyal ellátogattunk a Puskás Aréna nyitómeccsére, ahol fantasztikus hangulat fogadott minket. Határontúli magyar kisgyerek adták elő a Nélküled című dalt, akikhez természetesen a közönség is becsatlakozott.Fantasztikus érzés volt, amikor több tízezer együtt énekelt. A stadionban 70000 ember szurkolt teli torokból a Magyar Nemzeti Válogatottnak. Sajnos 45 perc után 2-1-re vezetett az uruguay-i válogatott. A magyar gólt Szalai Ádám szerezte. Közösen szurkoltunk a magyaroknak, de a lelkes biztatás sem volt elég ahhoz, hogy hazai győzelemmel érjen véget a mérkőzés. Ennek ellenére is feledhetetlen élmény volt az este.”

Trixler Zsófi Kaposvár