Sarlósi forróság

Sarlósi forróság

A harmadik nap sem telt el eseménytelenül a sarlósi drámatáborban. A rekkenő forróság sem szegte kedvünket: jól éreztük magunkat a drámaórán, a kötélpályán és természetesen az úszómedencében is.

A gyerekek írásaiból gyűjtöttünk néhány, a számunkra rendkívül kedves, értékes és érdekes gondolatot az eddigi történésekből.

„A reggeli után még kicsit álmosan érkeztünk be dráma órára. Beszélgettünk a barátságról, a legjobb barátunkról, és magunkról. Sokféle jó játékkal ismerkedtünk meg, némi vita is keletkezett, mert a játékhoz nagyon oda kellett figyelni, koncentrációt igényelt. Az érdekes dráma óra után visszajöttünk a szobákba, ahol fél órát tudtunk pihenni ebéd előtt. Az ínycsiklandó ételt követően pihentünk. A sziesztát a többség a napi eseményekről szóló fogalmazás írására szentelte. Később, amikor már annyira nem tűzött a nap, mindannyian a medencékhez mentünk. A többség a fürdés mellett döntött, de volt, aki napozott pihent. A legviccesebb az volt, hogy Dani Attila bácsit belelökte a vízbe, kétszer is. Az uzsonnát fürdés közbe hozták ki, nagyon finom túrósbukta volt. Aztán még tartott a mártózás, s végül finom vacsorával és egy nagyszerű focival zárult a nap.”

/Balla Ábel, Szélesi Tamás, Visontai Leonárd/

„A reggeli után minden a szokás szerint folytatódott. Egy örömteli dráma óra következett. az előző napi munkánkat folytattuk, a kezünket kellett körberajzolni és kiszínezni, azokkal a színekkel, amelyek ránk jellemzőek. Nagyon mókás volt az, amikor egy lufit kötöttünk a derekunkra és így próbáltuk a kapuba juttatni. A végén váratlanul kilyukadt a lufi, és a furcsa focinak így lett vége. A nap fénypontja a kötélpálya volt és a legforróbb is. Sokunknak szinte megégett a keze. Az akadálypályának voltak nehéz részei, a csúszópályán Judit néni is lecsúszott.”

/Versényi Virág, Zsombók Lídia/

A finom ebéd után, ami tényleg nagyon finom volt: rukkolás répás saláta öntettel hús és sült krumpli. Ez után jött az akadálypálya, amin mindenki végig ment a nehéz akadályokon is, és néhány ember kivételével mindenki le is csúszott drótkötélpályán. Majd a finom uzsi után, ami kakaós csiga volt, fáradtan és izgatottan indultunk a medencéhez, hogy mindenki áztathassa fáradt tagjait. A végén mindenki, még a Sasa is ugrott egy bombát. Alaposan elfáradtunk ma, így mentünk vacsizni, amiről azt reméljük, ma is olyan finom lesz, mint eddig.

/Párkányi Boriska, Deák Sára/