Soha nem adom fel

Soha nem adom fel

A középiskolai felvételi előtt egy héttel csoportunk egy része a felkészüléssel, a másik fele a projektünkkel foglalkozott a hétvégén. A nyolcadikosok matematika és szövegértés feladatokat oldottak meg  teljes erődbedobással, tették ezt inkább a járványmentes online térben. A matematika feladatok megoldásaiban Visontai Leo, a Kaposvár 3-as csoport egyetemistája, a szövegértésben Gombos tanár úr segített. Most már megkezdődött a visszaszámlálás, mi úgy érezzük, mindent megtettünk a jó eredmény eléréséért.

„Gombos Péter fejlesztőtanárunk egy jó kezdeményezésre hívta fel figyelmünket: a MATE (Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem) Kaposvári Campusa középiskolásoknak versenyt hirdetett, melynek témája az egyetemen működő szakokhoz kapcsolódó kérdéskörökből áll. A megmérettetésre egyenként neveztünk, majd megkezdődött a „vérre menő” harc az értékes nyereményekért. A verseny négy fordulóból áll, február 1-ig tart, hetente jelennek meg a forduló kérdései. Bizonyos pontszám felett mindenki kap valamilyen ajándékot, de az első két helyezett egy laptopot vagy iPhone-t nyer. Érdemes tehát alaposabban tanulmányozni városunk egyetemének szakjain folyó munkát, és megkeresni a feladott kérdésekre a válaszokat. „Az érték a mérték” projektünk keretén belül annyit tudtunk, hogy meglepetés vendég érkezik hozzánk. Titokzatos volt az előadó kiléte, annyit sejtettünk róla, hogy értékteremtő munkája miatt hívta meg mentorunk. Ezen felül annyit árult el róla, hogy ne aggódjunk, tetszeni fog az előadás! Véleményem szerint igaza volt a mentorunknak. Kiváló választás volt meghívni Vargáné Skoda Valéria fejlesztőtanárunk fiát, mert a története nemcsak érdekes volt számomra, hanem nyugodtan nevezhetném akár hollywoodi sztoriba illőnek is. Öröm volt végighallgatni, hogy egy álomból hogyan lesz valóság. Ez az igazi ÉRTÉK, amikor valaki eltervez valamit, és bármilyen nehézség árán megvalósítja a kitűzött célt. Követendő példa lehetne mindenki számára.” Dausek Nándor, Kaposvár 2-es csoport

„Varga Bálint Bánk, a Wild Gentleman nevű cég egyik alapítója mesélte el életének egyik legnagyobb sikerét, a Chicken Police – Paint it RED! nevezetű videójáték történetét. Életét és tetteit példaértékűnek tartom, mivel sok területen kipróbálta tehetségét, és kitartott a saját ötlete mellett, aminek köszönhetően sikeresen meg is valósította azt. Ennek a több éven át tartó kitartó munkának állomásairól mesélt nekünk Bálint. Videójátéka ma már sokak által kedvelt és népszerű, és komoly nemzetközi sikereket ért el. Néhány papírra vetett skiccből született meg a mára közismert, népszerű és egyedi designnal rendelkező játék. Egyedül vágott bele a nagy álomba, majd társakat sodort mellé az élet, a szerencse, a véletlen. Kitartóan hitt abban, hogy egy olyan kis ország kis csapata mint az övé, ezen a területen is felzárkózhat a nemzetközi élvonalhoz. Az egyre bővülő és erősödő teammunkának megérett a gyümölcse. Bálintnak az a mondata, hogy „soha semmit nem adok fel” nagyon szimpatikus volt nekem, tetszett az a küzdeni tudás, ahogyan megvalósította álmát: betört a videójáték piacra, és céget tudott alapítani.” Sárközi Eszter, Kaposvár 2-es csoport

„A videójáték-készítés rendkívül egyedi műfaj, kissé olyan, mintha filmet kellene forgatnia az embernek, de minden egyes nézővel közösen rendezi, írja és veszi fel a jeleneteket. Egyszerre több szakma, hívatás tudásával kell zsonglőrködnie a fejlesztőknek, hogy összeálljon egy projekt. A beszélgetésből, a másfél tucat kérdésemre kapott válaszokból egyértelművé vált számomra, hogy vitathatatlan helye van Bálintnak a legnagyobb indie játékkészítők között. Sokakat csapdába ejt a szakma, elveszi azt a lelkesedést és perspektívát a játékok világa felé, ami eleinte efelé sodorta őket, ám ezt ma egyáltalán nem éreztem. Őszintén kívánom, hogy jöjjön el egy olyan idő a videójáték-ipar történetében, amikor ő nem a kivétel lesz a fejlesztők között, hanem a norma. Rendkívül hálás vagyok, hogy személyesen ismerhettem meg Varga Bálint Bánkot! Köszönöm a szombati találkozót, és a beszélgetést!” Antal Dominik, Kaposvár 2-es csoport