Tanulásmódszertan Mohácson

Tanulásmódszertan Mohácson

A mai napon (szeptember 27.) újra tanulásmódszertan tréningre érkeztek a legkisebb csányisok a mohácsi Közösségi Házba.

A gyermekek lelkesen, aktívan vettek részt az órákon. Átismételték az eddig tanultakat, és még nagyon sok új tanáccsal gazdagodhattak. Többek között a mai napon kiemelt szerep jutott az olvasás fontosságának megbeszélésére, hogy hogyan gazdálkodjunk az időnkkel, mennyi időt szánjunk tanulásra, sportra, családra és barátokra. A mohács 2. csoportnak ezzel befejeződött a 30 órás képzés.

Vasárnap (szeptember 28.) a Mohács 1. csoport tagjai ugyanolyan lelkesen érkeztek a tanulásmódszertan órákra. A nap folyamán szó esett az 5. osztály, illetve a felső tagozat kezdeti nehézségeiről és arról, hogyan lehet a tanultakat a hétköznapokban betartani. Mindkét nap az ebéd a Duna parti étteremben volt. A gyermekek örültek egymásnak, és már várják a következő közös programot.

Mohács 1., 2.