Többet ésszel, mint erővel

Többet ésszel, mint erővel

Február utolsó hétvégéjén a tanulás mellett a játéké volt a főszerep a Jászság 4-es csoportban. Kora reggel Kispál Kitti tartott a gyerekeknek előadást a kamaszkor nehézségeiről, örömeiről, problémáiról, melynek során részletesen elmondta azokat a tudnivalókat, amelyeket tabu témaként ismernek a gyerekek. Kitti mentőtiszt hallgatóként és mentősként is sokat tapasztalt, találkozott olyan nehéz helyzetekkel, amelyekre azonnal kellett reagálni. Éppen ezért higgadtsága, kitartása, elhivatottsága és empátiája jó példaként szolgál a kisebb csányis fiatalok számára, akik bátran kérdezhettek tőle olyan témákról is, amiről otthon vagy az iskolában nem mernek.

“A mai napon lehetőségem volt a Jászság 4-es csoporttal tölteni egy mozgalmas napot. Reggel egy tudatosságra nevelő, felvilágosító prevenciós előadást hallgattak meg tőlem. A gyerekek nagyon nyitottak voltak, a kényes témák ellenére éretten és aktívan álltak hozzá. Bízom abban, hogy ezzel a lelkesedéssel a továbbiakban is ilyen eredményesek tudunk együtt dolgozni. A délelőtt további részében egy 10 feladatos csapatversenyen vettek részt, ahol a rendkívül változatos játékok alatt ügyesen működtek együtt. Mindenki jól szórakozott, miközben gondolkodtató feladatokat oldottak meg. Úgy érzem egy nagyon hasznos és vidám napunk volt.” Kispál Kitti Jászság 3-as csoport, II. éves mentőtiszt hallgató

Ezt követően a játékos délelőtt során fantasztikus élményekkel gazdagodtunk, megismertük egymás rejtett értékeit. Leiner Laura IOV (Iskolák Országos Versenye) trilógiáját már többen olvasták a csányis fiatalok közül és ez adott apropót arra, hogy az IOV feladatok mintájára tartsunk egy játékos vetélkedőt, amelyen logikai, ügyességi, memória és sport feladatok is szerepeltek. A játékmesterünk – Hábencius Hanna – a lányom (és egyben önkéntesünk) volt. A gyerekek három csoportban versengtek egymással és az idővel, hiszen bizonyos feladatoknál az idő volt a legnagyobb ellenségük. Egyéni és csapat feladatok követték egymást, ahol a csapatok úgy delegáltak játékost az egyes feladatokhoz, hogy egy kulcsszót kaptak, amely alapján ki kellett találni a részfeladat témáját. A verseny folyamán izgalmasan alakult a sorrend, hiszen mindenki rendkívül jól teljesített az egyéni feladatokban (sör nélküli sörpong, Cortex IQ-party, speed, szembekötés), illetve a csapatjátékokban (Kahoot, Simon mondja, fotó felismerés, tipp-mix, szókirakó) is. Azért volt olyan is, amikor a vicces vagy éppen gondolkodós feladatok kifogtak a csapatokon, mint például, amikor arra kellett válaszolni, hogy mi a rendszáma Andi néni autójának vagy mikor alakult a Csányi Alapítvány. A verseny végén minden helyezett a tudásához mérten kapott ajándékot – minél több volt a jó válasz, annál nagyobb volt a nyeremény csokoládé.

A tartalmas délelőtt után szorgalmasan készült a csoport a 2. ECDL modul vizsgájára, hiszen Életút Nap előtt nekifutnak az újabb megmérettetésnek. Ezalatt kifaggattam a tapasztalataikról azt a két fiatalt, akik a hosszú csányis évek alatt végig tanúbizonyságot adtak szorgalmukról, kitartásukról és mindig jó szívvel és hálával gondolnak az Alapítványra. A kisebb gyermekek számára követendő példák, akik szívesen beszélgetnek társaikkal és a mentorokkal is. Kispál Kittivel és Sós Bencével szerettük volna megfejteni az élet kérdéseit – hogyan válik egy csányis gyermek az Életút során olyan fiatallá, aki érzi és értékeli az Alapítvány által nyújtott számtalan lehetőséget. Elmondták nekem a tapasztalataikat, amelyeket mentorként örömmel hallgattam meg és hasznosítom majd a továbbiakban. Bízom benne, hogy a csoportomban is hasonló fiatalemberekké cseperednek majd a kiskamaszaim. Hábenciusné Balla Andrea mentor Jászság 4-es csoport