Yina a pécsi Széchenyi István Gimnáziumban járt

Yina a pécsi Széchenyi István Gimnáziumban járt

A mai napon Yina  a Széchenyi István Gimnáziumban járt.

Angol órán látogatott meg minket. Gálosi Patrikkal a 10. évfolyam belügyi rendészet tagozatán tanulunk. Angol tanárnőnk szívesen fogadta az Alapítvány felajánlását és segítségünkkel örömmel megszervezte több csoport számára az előadást. Tanárnőnk az iskola  angol szakos tanáráit is meghívta. Yina Szingapúrról beszélt nekünk ppt segítségével. Elmondta, hogy országuk hol helyezkedik el a nagyvilágban és mérete jóval kisebb a miénknél, ám lakossága ötször több. Az ország fiatal, hiszen a XIX. században alakult önálló állammá. Elmondta, hogy országukban  változatos kultúrák és vallások élnek egymás mellett. Megismerhettük iskolarendszerüket, sőt megmutatta mely intézményben tanult Ő. Nagyon érdekes volt, amikor a jellegzetes szingapúri ételekről mesélt. Gyakran fogyasztanak rizst és tésztát, kenyeret viszont nagyon ritkán. Az étkezési szokásaikhoz hozzátartozik, a gyakori gyorsbüfék és éttermek látogatása.   A fiatalok szabadidejükben inkább plázába járnak és ott ütik el az idejüket. A szórakozóhelyek nagyon drágák, melyet ők nem tudnak megfizetni. Lakásaik a mi panelházainkhoz hasonlóan épülnek fel, csak sokkal kisebbek. Az ő nagy szobáik nálunk egy fürdőszoba méretének felelnek meg. Az ünnepeik közül az Új Év nagyon fontos esemény, 15 napon keresztül ünnepelnek. Tanáraink és csoporttársaim számos kérdést tettek fel neki, melyre alapos, érdekes,  kimerítő választ kaptunk. Köszönjük a lehetőséget, hogy Yina meglátogatott minket.

Petrovics Vivien , P2 csoport