Szerző:Szabo Roland

Királyok nyomában Őrvidéken

A mai napunk korán kezdődött, hiszen a határon túlra mentünk. Az első úti célunk a Fraknói vár volt, melyben tárlatvezetésen...

Történelmi túra Erdélyben

Végre ismét együtt a csapat, nem is akármilyen helyszínre, Erdélybe utazhattunk. Utunk hosszú volt, de a buszon jót beszélgethettünk, mert...

Úszótábor Nagybajomban

Úszótábor Nagybajomban Tavaly januárban fogalmazódott meg a gondolata a Delta programunknak (Balogh Ádám önkéntesünk ötlete alapján), amely a célegyenesbe érkezett a...

Kint a természetben

Múlt héten pénteken gondoltunk egy merészet és kimentünk a gyerekekkel a Mesztegnyői Kisvasút Felsőkaki megállójához, azért, hogy kikapcsolódjunk. A természet...

Színek és formák egy tavaszi délután

Ma délután került sor az Össz-művészeti táborunk egyik elmaradt előválogatójának pótlására. A lányok iskola után érkeztek Böhönyéről és Nagybajomból a...

Grafika műhely Nagybajomban

Hétvégén rendeztük meg az Össz-művészeti táborunk egyik grafikai előválogatóját. A gyerekek Szegedről, Jászberényből és Nagybajomból is jöttek. Nyolc fiatal érkezett...

Érdekképviseleti fórum Nagybajomban

A mai estén nagyon tanulságos beszélgetésen vettünk részt. Minden csoportból jelen volt képviselő szülő, így végig vehettük minden...

Ötös-Hárs madármonitoring

Szombat reggel, kimentünk a nagybajomi Ötös-Hárs víztározóra. A hajnali nagyon kemény fagy után kisütött a nap és kellemes idő köszöntött...

Delta projekt

Az elmúlt hétvégén a Delta projektünk folytatódott. Balogh Ádám önkéntesünk érkezett hozzánk, és folytatta az elmúlt szeptemberben megkezdett munkát. „ A...

Focibajnokság Nagybajomban

Március 5-én, kora reggel a Csányi Alapítvány valamennyi Közösségi Házának számos tagja összegyűlt a nagybajomi sportcsarnokban, hogy megtartsák az éves...

Herbárium feltérképezése

"A szombati napon, a nagybajomi 3-as csoport legkisebbjeivel - Roland bácsi és Andris bácsi kíséretében - kimentünk a Nagybajom Ötös-Hárs...

Az Ötös-Hárs víztározón

"Szeretnénk pályázni az VI. össz-művészeti tábor természetfotó szekciójának részvételére, ezért múlt héten kedden kimentünk a helyi víztározóra, hogy természetfotókat készíthessünk. ...

Delta program

"Február 12-én, szombat reggel folytattuk az ősszel megkezdett Delta programunk gondolkodásfejlesztéssel foglalkozó lábát. A gondolkodás mellett itt is fontos célunk...

Delta program Nagybajomban

Az elmúlt hétvégén folytatódott a szeptemberben megkezdett Delta programunk, melynek egyik legfontosabb összetevője Balogh Ádám önkéntesünk, aki ismét ellátogatott hozzánk...

Delta és logika

Mielőtt bárminek nekiláttunk volna november 20-án, a legfontosabb feladatunk volt, hogy a madarainknak enni adjunk. Ahogy csökken a kinti hőmérséklet...

Happy Hétfő

Október 25-én hétfőn szerveztünk a Nagybajomi Közösségi Házba egy halloweeni délutánt Roland bácsi új csoportja számára. Célunk ezzel az volt,...

Nagybajom – Delta program

"Október 16-án, szombaton végre közelebbről is megismerkedhettem a Nagybajom 3-as csoport fiataljaival. Bár a szeptemberi Családi Napon tartott Tótúrán már...

Forgatás Nagybajomban

Egy mozgalmas napnak néztünk elébe október 2-án, szombaton. Mozgalmasságán túl rendhagyónak is bizonyult, mert vendégül láthattuk Macher Borit, a Kultúrpart...