Egészségtábor Jászberényben

Egészségtábor Jászberényben

A jászberényi egészségtábor elsősorban az úszás jegyében telt, hiszen fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink minél nagyobb biztonságban legyenek a strandokon, élővizes helyeken is. Emellett sok hasznos ismerettel gazdagodtak a gyerekek az egészséges életmód terén és új sportokat, valamint számukra eddig ismeretlen gyümölcsöket, ételeket is megismerhettek. A környezettudatos életmódról, a Hajta Természetvédelmi Területről és különleges extrém sportokról is hallottunk ezen a héten. A tábori élményekről a résztvevő fiatalok számolnak be.

07.26.: „Ebben az évben a Jászság 4-es csoport tagjai színes programokkal tarkított egészségtáborban vettek részt, ahol a délelőttöket a gyerekek a Jászberényi Városi Strandon töltötték Csirke Dávid testnevelés és történelem szakos pedagógussal, akit a csoport tagjai már jól ismertek, hiszen a tavalyi úszótáborban szintén ő volt az oktató. Az első napon a csoport tagjai felelevenítették a tavaly tanultakat, majd új úszásnemekkel is megismerkedhettek. Minden nap 9-13 óráig tartott az úszásoktatás, amelyen a gyerekek nagy örömmel vettek részt a nyári forróságban. A medencéknél és az egyéb feladatoknál önkéntesünk, Kohári Nagy Bogi is végig velünk volt. A délután folyamán egy játékos, kreatív feladatban vehettek részt a vezetésemmel, ahol mindenki megalkothatta a saját hernyóját, vagy akár saját pillangóját facsipeszekből, golyókból és dekorfilcből.” Hégete Alexandra, Jászság 2-es csoport, kis-mentor

07.27.: „Az úszásoktatás után, a nap második felében meglátogattuk a Jászság egyetlen csomagolásmentes boltját – a Szütyőt. Előzetes ismeretekkel többünk már rendelkezett a témában, hiszen nemrég részt vettünk egy AIESEC-es workshopon, ahol a környezetvédelem volt a téma, és ez az üzlet egy nagyszerű indítványozás a változás felé. A bolt tulajdonosa, Kovács Rita nagyon kedvesen fogadott bennünket és miközben elmesélte az ide vezető utat, hogy miért is hozta létre az üzletet, addig mi megkóstolhattunk kétféle chipset (lencse és humusz céklával) és ezek mellett egy kis frissítő mentaszörpöt is kaptunk. Szó esett a vásárlási folyamatról, ami a hagyományos vásárlástól eltérő, hiszen mindent le kell mérni a hozott edényekben, szütyőkben vagy a kiürült (samponos, öblítős stb.) flakonokban. Mi is vásároltunk néhány különlegesebb dolgot, aszalt gyümölcsöt, házi szörpöt, amik a hét folyamán megkóstolásra kerültek. A napot – egy szintén itt vásárolt – Anjuna nevű jégkrémmel zártuk, ami valódi gyümölcsből, csakis a legjobb minőségű, természetes hozzávalókból készül, növényi tejjel. Minden jégkrém vegán, és van pár íz, ami hozzáadott cukrot sem tartalmaz. Ismét tettünk egy lépést a környezettudatos életmód felé, a csomagolásmentes vásárlás megismerésével és emellett sok egészséges étellel is megismerkedtünk.” Juhász-Aba Nikolett, Jászság 2-es csoport, kis-mentor

 

07.28.: „Ezt a napunkat „száraz szerdának” is nevezhetnénk, hiszen reggel a Közösségi Háznál találkoztunk, majd a magunk által elkészített reggeli után, elindultunk az egész napos túránkra. Első úti célunk a Ragnarök edzőterem volt, amelynek az úszásoktatónk a tulajdonosa. Dávid elmondta, hogy a név választáskor az északi mitológia vonalát követte – mivel ha valaki felkeresi az edzőtermet, az valaminek a vége, de emellett valaminek a kezdete is – életmódváltás, hiszen leszámolsz a régi életeddel és új életet kezdesz. Különböző videók bemutatása során megismerhettünk néhány extrém versenyt, amelyeken Dávid is részt vett már. Például egyéniben: Hungarian Games, párosban: Double Cross Challenge a társával, illetve csapatban: The Fittest Gym. Ámulattal néztük, hogy mennyi kitartás és milyen erőnlét szükséges ezekhez a versenyekhez. Kipróbálhattunk pár erőnléti edzéshez való eszközt is. Ilyen volt például egy nehéz labda (6,7,9 kg), melyet fel kellett dobni a kijelölt vonalig. Ez szinte egyikünknek sem sikerült. Az edzőtermi súlyzókat is kipróbálhattuk, de előtte megismertük a kiemeléséhez szükséges helyes testtartást. Megemlítette Dávid még azt is, hogy pár hónapja van az edzőterem nyitva és mindenféle korosztály jár edzeni. Ezután tovább sétáltunk az állatkert melletti Kiserdőbe, amely része a Hajta túrák útvonalának. Az egyik kis-mentor, Füle Viki prezentációjából (itt megtekinthető: Hajta-túra ) megtudhattuk, hogy Jászberényben kerékpáros és gyalogos túrák is szoktak itt lenni, különböző hosszúságú távokkal. Majd az állatkertben elfogyasztott ebéd után, négy csoportra osztottak minket és elindultunk bejárni az állatkertet. Láttunk veszélyesebbnél veszélyesebb, aranyosabbnál aranyosabb állatokat. Szerencsénkre a Zoo-táborban megismert állatgondozóktól kiemelt figyelmet kaptunk és így külön látványetetésekben is volt részünk. A hosszú nap után fárasztó volt a visszaút a városba, de úgy gondolom, hogy mindenki jól érezte magát ezen a napon.” Simon Ramóna Fruzsina, Jászság 4-es csoport

07.29.: „A szokásos úszótanfolyam után, délután elmentünk a Közösségi Házba, ahol először – szerdára visszaemlékezve – kvízt töltöttünk ki Kahooton a Hajta területről és a gyümölcsökről a kis-mentorok, Fruzsi és Niki koordinálásával. Majd megkóstoltuk azokat az érdekes ételeket, gyümölcsöket amelyeket a Szütyő üzletben vásároltunk, illetve amiket Andi néni hozott nekünk. Kóstoltunk: aszalt ananászt, aszalt papaját, tökmagot, ribizlit, mangót, puffasztott rizst, banánchipset, áfonyát, szedret, fehércsokis kókuszos drazsét, ananászt és szőlőt, amik nagyon finomak voltak. A kóstolás előtt viszont ki kellett találnunk, hogy melyik tálban, mi található.” Sas Maja Anna Jászság 4-es csoport

07.30.: „Délelőtt begyakoroltuk a héten tanult úszás típusokat, amelyek addigra már egész jól mentek. Az oktatónkkal játékos feladatokat is végeztünk és az egyik csapatjátéknál felajánlotta nekünk, hogy ha sikeresen teljesítjük, akkor az utolsó napon meglep bennünket jégkrémmel. Nagyon izgultunk, hogy sikerüljön és meg is lett a sok gyakorlás eredménye, hiszen pénteken délután több doboz jégkrémet kaptunk Dávidtól. A délután hátralévő részében szárazföldi és vízi sportokban próbálhattuk ki magunkat. Először a röplabdát próbáltuk ki a homokos pályán, ahol Niki, a kis-mentor mutatta meg nekünk az alapokat, hiszen ő nemrég vett részt az alapítványi röplabda táborban. Nagyon megszerettük ezt a sportágat, hiszen együttműködésre sarkallt bennünket. Bár eleinte még botladoztunk, de a végére belejöttünk. Ezek után a medencét céloztuk meg, és vízi sportokat is kipróbálhattunk.” Ignácz Dávid, Jászság 4-es csoport

További képek a Galériában láthatók!