Természetismereti és idegen nyelvi tábor – Kőszeg

Természetismereti és idegen nyelvi tábor – Kőszeg

Kőszeg 2019.07.07. – Vasárnap késő délután elfoglaltuk szálláshelyünket Kőszegen. A berendezkedés után megvacsoráztunk,majd egy városnézés keretein belül elmentünk fagyizni. Ezután a fiúk a kismentorokkal fociztak a lányok pedig társasoztak. Nap végére mindenki fáradtan ágyba vonult.

 

 

 

 

 

 

 

2019.07.08.A nap egy busztúrával indult az Írott-kő lábához. Utána egy négy órás gyalogtúra vette kezdetét, aminek során megismertük a helyi látványosságokat. Mikor felértünk a kilátóhoz rövid pihenőt tartottunk, képeket készítettünk, ettünk és beszélgettünk. A lefele út sokkal könnyebb volt, mint a felfelé vezető. Hazajöttünk ebédelni majd meghallgattuk hongkongi önkéntesünk előadását. Ezután a kismentorok által készített játékokkal színesebbé tettük a délutánt. Egy kiadós vacsorával zártuk le a napot.

 

 

 

 

 

 

 

2019.07.09.Ez a nap korábban kezdődött, mint a többi. Reggeli után madárgyűrűzés vette kezdetét Tömördön. A csapat kétfelé lett osztva, az egyik fele a madarakat gyűjtötte be a gyűrűzéshez, a másik fele pedig a növényeket vizsgálta az erdőben. Ezt követte az ebéd és a jól megérdemelt pihenés. Délután várost néztünk és fagyizással zártuk le a kirándulást. Este pedig karaokeztünk, beszélgettünk egymással.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2019.07.10

A szokásos reggeli után két részre oszlott a csapat. Az egyik csoport kémiai kísérleteket végzett, míg a másik a Chernel-kertben járt. Meghallgattuk Marosi Kamilla, singapori önkéntes, előadását a hazájáról. A végén díjakkal jutalmazta a kérdéseire helyesen válaszolókat. Ezután a fiúk, illetve a lányok együtt sportoltak egy közeli focipályán. Fürdés után egy közös filmnézéssel zártuk a napot.

 

Vissza a múltba     

Minden ember életében eljönnek olyan pillanatok amikor eszébe jut a múlt. A mai napon velem is ilyen történt.

Ma délelőtt egy középiskolában jártunk, ahol órák és gyakorlatok helyett egy laboratóriumi kísérletbe csöppentem. Egy egyszerű kísérlet során DNS-t csomagoltunk ki egy banánból, miután alapvető ismereteket kaptunk a sejtbiológiából. Habár magyarul nem sokat értettem, de mégis tudtam követni az eseményeket hiszen a tudomány nemzetközi nyelv. A molekulák és atomok neve is szinte teljesen megegyezik. Itt jött elő a múlt, hiszen ezeket a dolgokat már egyszer tanultam, és a biológia és kémia tantárgyak most törtek belőlem újra a felszínre. Az egész labort átjárta a tudomány varázsa.

A kísérletben sokat segítettek a diákok, akik csinálták a feladatot, de mégis érezhettem, hogy megbíznak bennem, mint kis-mentor és hozzájárulok a kísérlet sikeréhez.

A kísérlet érdekes volt és jól telt a nap.  

Roger Lo, önkéntes

 

2019.07.11-12

Délelőtt kicsit izgulva mentünk le reggelizni, hiszen délelőtt vizsgáztunk angol és német nyelvből. Ügyesen vettük az akadályt és megmutattuk, mennyit tanultunk. Délután megkönnyebbülve és lelkesen indultunk túrázni a Hétforráshoz. A séta az erdőben mindenkinek nagyon tetszett. Miután megpihentünk és ittunk a friss forrásvízből, visszatértünk a szállásunkra. Az esténk vidám hangulatban, focizással és filmezéssel telt.

Másnap reggel kissé rossz időre ébredtünk, hamar kiderült, hogy az eső elmosta a várt programot, a kalandparkot. Így maradt a „B” terv, vagyis elmentünk szombathelyre moziba megnézni a legújabb Pókember filmet. A film előtt kaptunk a mentoroktól 2 óra szabad időt mi alatt körbe nézhettünk, vásárolhattunk. Utolsó Kőszegen töltött esténk vidáman telt.

Pozsonyi Márk NB1