A KIKAPCSolódás éve – véget ért első együttműködésünk a KIKAPCS. Alapítvánnyal

A KIKAPCSolódás éve – véget ért első együttműködésünk a KIKAPCS. Alapítvánnyal

2022 a KIKAPCSolódás éve!

Nagy örömünkre szolgál, hogy idén 10 családnak nyújthattunk kikapcsolódási lehetőséget a KIKAPCS. Alapítvánnyal való első együttműködésünk keretein belül. A KIKAPCS. Alapítvány 2018-ban kezdte meg működését, céljuk, hogy sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekeknek és családjainak nyújtsanak közösséget és kikapcsolódási lehetőséget.

A Csányi Alapítvány négy Közösségi Házának kapuját nyitotta meg tíz, nehéz életkörülmények között élő, sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családnak, így a pályázat nyertesei eljuthattak Mohácsra, Jászberénybe, Nagybajomba és Szegedre is.

Hiszünk abban, hogy egy szerető, befogadó közösség teszi teljessé a pihenés élményét, ezért is volt megtiszteltetés számunkra, hogy három napra vendégül láthattuk a családokat, és egy kicsit számukra is a nyugalom szigetévé válhattunk ebben a rohanó, zajos világban. Mentoraink vendégszeretete, segítőkészsége és a Közösségi Házakban élő összetartó erő a családok élményeiben tükröződik vissza:

“Mi a KIKAPCS. honlapján találkoztunk először a Csányi Alapítvánnyal közös pályázati felhívással és rögtön meg is pályáztuk. Nagyon gördülékenyen megszerveződött az egész és összekötöttek minket a Csányis kollegákkal. Nagyon jól éreztük magunkat – eljutottunk strandolni, de megnéztük a Busóudvart is és a mohácsi vész emlékhelyét. Tökéletes ellátásban volt részünk, a mohácsi Közösségi Ház nagyon jól felszerelt. A sok társas különösen tetszett nekünk – én pedig végre megtanultam UNO-zni is! Köszönjük a lehetőséget, és mindenképpen ajánljuk másnak is.” – Mohács

“A legfurcsább érzés az volt, hogy nem úgy néztek ránk, mint valami csodabogarakra – tényleg úgy éreztük, hogy tartozunk valahova, és ez a közösségi összetartás volt az, ami miatt igazán el tudtunk lazulni. A nagybajomi ház pedig nagyon békés és csendes, hosszú ideje itt volt az első éjszakánk, amit végigaludtunk. Szilvi pedig [nagybajomi mentor – a szerk.] csupa szívvel és lélekkel segített mindenben, voltunk a Katica tanyán, ahol nem csak a kisfiam, hanem én is újra átélhettem a gyerekkoromat, de csak az, hogy a természet közelében lehettünk, csodálatos volt. Örökké hálás leszek ezért a néhány napért, és nem csak azért, mert tényleg kikapcsolódhattunk, hanem mert megértéssel és elfogadással fordultak felénk. Talán másoknak kevésnek tűnik, de nekem az egész következő tanévre erőt adott ez a pár nap.” – Nagybajom

“Nagyon gyönyörű a Közösségi Ház! Igazi nyugalmat árasztó hangulata van, és a hűtő is mindig tele volt! 🙂 Őszintén szólva, Szegeden eltölteni 3 napot nem elég! Programról programra jártunk, és nagyon tetszett nekünk a város. Voltunk indián kiállításon és a csillagvizsgálóban is, hatalmas élmény volt mind! Szívből ajánlom mindenkinek, hogy ha tehetik, látogassanak el ide, mert egy igazi élmény! És köszönjük Piroskának (mentor -a szerk.) a sok gondoskodást is!” – Szeged

“Szuper itt minden – a Közösségi Ház, a programok, és Tamás [a mentor – a szerk] is sokat segít. Jól éreztük magunkat. Tényleg így tudom összefoglalni: minden szuper.” – Jászberény

A Csányi Alapítvány KIKAPCS. szemmel

Csányisnak lenni sokszor megfoghatatlan érzés, és a leginkább akkor tapasztalja meg az ember, ha ő maga is ellátogat egy-egy Közösségi Házba, és onnan figyeli a munkát, a mentorok szakértelmét és a légkört, amit a csoportok kialakítanak; ebbe kóstolhattak most bele egy kicsit a KIKAPCS. családjai is, és ezúton is köszönjük gondolataikat.

„Jó volt hallani, hogy egytől-egyig minden család pozitívan jelzett vissza a nyaralással kapcsolatban, mindenki fantasztikusan érezte magát. Nagyon boldoggá tesz minket, hogy olyan családoknak is meg tudjuk adni az együtt töltött pihenés örömét, akiknek a Csányi Alapítvány nélkül nem tudtunk volna. Reméljük, hogy ez egy új fejezet a mi életünkben is és a jövőben minél több (súlyosan) hátrányos helyzetű családnak is tudunk segíteni.” – KIKAPCS. csapat

„2 mentor volt, aki várt a vasútállomáson minket. Most már tudom, hogy mi a mentor…és megértették, hogy a Pistinek miért kell magánúton fejlesztéseket kapnia, azt hogy mennyi erő és energia befektetéssel jár, hogy hordom terápiára. Elvitték programokra, fantasztikus két pedagógus volt. Meséltem a KIKAPCS.-ról, hogy életünkben először nektek köszönhetjük a pihenést….Hogy mennyi segítséget jelent az, ha egy programot szerveztek és sikerül a hétköznapokból kimozdulni.” – KIKAPCS. Anyuka

Adni jó – egy-egy hálás mosoly vagy kipihent szempár hosszú időre feltölt és értéket közvetít számunkra, ezért reméljük, hogy együttműködésünk a KIKAPCS. Alapítvánnyal tovább virágozhat, és még több család tapasztalhatja meg azt a befogadó, támogató légkört, amit a Csányi Alapítvány lassan két évtizede létező küldetéstudata épít és épített.