A mi KÖZÖSségünk

A mi KÖZÖSségünk

A legutóbbi szövegértés fejlesztő foglalkozáson azt a feladatot kapták a Kaposvár 4-es csoport tagjai, hogy miután elolvasták Lackfi János Közügyek című írását, fogalmazzák meg pár mondatban, hogy számukra mit jelent a KÖZÖSség? Azt hiszem, az alábbi írások is tanúsítják, hogy csoportunk valódi közösségé vált az elmúlt két év alatt, és alig várjuk, hogy végre személyesen is találkozhassunk egymással.

 

„Számomra azt jelenti a közösség, hogy nem csak csoport, ahol emberek vannak, hanem barátkoznak és segítenek egymásnak. Egy közösségben az emberek jól érzik magukat egymással. Lehet osztályközösség, munkaközösség, csoport. Ha jó egy közösség, akkor minden megbeszélhető, megoldható. Szerintem a Csányiban közösségek vannak.” Borsfai Boglárka

„Mit jelent nekem a KÖZÖSség? Nekem a közösség egy összetartó, bizalmas, segítőkész csoport. Szerintem az a közösség a legjobb, ahol mindenki maga lehet és nem kell feszültnek lennie. Ez lehet akár milyen közösség, pl. osztály-. munka-, bármilyen lehet. Ha jó a közösség, akkor nincs akadály, minden is megoldható és megbeszélhető. A legjobb példa az egész Csányi Alapítvány.” Látrányi Ákos

„A közösség számomra egy emberekből álló csapat. A benne lévő emberek sok fajta hobbit/munkát űznek, ezért rengeteg közösség jöhet létre. Viszont a JÓ közösség, amikor az emberek összetartanak, bíznak egymásban és megértik egymást. Akár megosztják egymással a dolgaikat, titkaikat, élményeiket, így ezek közösek lesznek. Az iskolában akár egy osztály is egy közösség, bár nem biztos, hogy mindenki jól érzi benne magát. A Csányiban is egy nagyon jó közösség van, ahol nem tudom, hogy hogyan ne lehetne jól érezni magunkat benne.” Kovács-Nagy Sarolta

„Nekem a közösség egy embercsoportot jelent, akik megbíznak egymásban, segítenek társaiknak. Olyan emberek, akik ugyanannyit adnak, mint amennyit kapnak. Ezeken kívül még egyenként egyedi személyiségek. Tehát számomra a közösség egy összetartó embercsoportot jelent.” Radó Barnabás

„Nekem a közösség akkor jó, ha soha sem hagyjuk egymást cserben. Mikor kéne, nagy az összetartás, de mégis mindenki tud egyedül dolgozni, amit kell. Egy ilyen közösséghez jó tartozni. Egy ilyen csoport erősíti az ember önbizalmát és nem megaláz, ezért jó megosztozni velük. Azért tudom elfelejteni mindazt a dolgot, ami bánt vagy rosszul esik, mert van egy jó közösség, amibe tartozom! Egy közösség egy olyan csoportot jelent, amit összeköt valami (suli, munka, sport, stb…).” Vincze Dániel

„Nekem a közösség olyan, mint egy nagy család. Az Alapítványnál is van anyukám és sok-sok testvérem. A problémáinkat együtt meg tudjuk oldani, ha kell, segítséget is kérhetünk. Számíthatunk egymásra bármiben. Egymás sikereinek együtt örülünk. Örülök, hogy egy ilyen jó közösség tagja lehetek.” Burucz Nóra

„Nekem a közösségről az a véleményem, hogy egy közösség szerintem azért jó, mert sokan vagyunk, jót nevetünk. A csányis csoport a harmadik családom. A közösség azért jó, mert csapatot épít, hogy segítsük egymásnak, de egyedi személyiségek vannak benne.” Kozma László

„A közösség számomra egy jó társaság. Mindig örülök, ha a többiekkel lehetek. Kicsit már olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Az idő általában olyan gyorsan elrepül, hiszen a közös élményeket újra átélni izgalmakkal teli. Ha viszont nem visszatekintünk a múltra, valami újat próbálunk ki közösen. Így még több közös emlékre teszünk szert. Néha van, hogy a dolgok nem jól sülnek el, de valahogy mindig megoldjunk egymás között.” Sármány Enikő

„Én azt gondolom a közösségről, hogy együttműködő és többnyire együtt érző csoport. A közösség általában barátokból áll. A közösségi oldalak is az összefogásról szólnak. Sok az ötlet, mert nagy a fantázia.” Biró Kristóf

„Én azt gondolom a közösségről, hogy a közösségben össze kell tartani és közösen dönteni, hiszen benne is van a nevében. Sokféle közösség létezik: például egy osztály is közösség és az osztályfőnökünk is szokta mondani, hogy legyen összetartóbb az osztályközösség. Minden közösségben mással foglalkoznak, de minden közösségben együtt kell működni, megosztani az ötleteinket és támogatni egymást. Együtt kell működni, döntéseket hozni. Szerintem a közösség nagyon klassz dolog és segít az embereknek a magabiztosságban, hogy osszák meg az ötleteiket egymással.” Ács-Kocsis Anna

„Nekem a közösség azt jelenti, amikor egy csoport összetart, egyetértenek, jókat nevetnek, közösen döntik el a dolgokat.” Orsós Levente

„Szerintem a közösség az abból áll, hogy olyan emberekkel vagyunk együtt, akikben megbízunk. Akikkel meg tudjuk beszélni, ami történt velünk, ha jó, ha rossz. Több fajta közösség is létezik.” Ladányi Sára

„Számomra a közösség egy összetartó társaság, megbízható emberekkel. Sokfajta közösség létezik. Szerintem egy jó közösség együtt hoz döntéseket, együtt sír és együtt nevet. A közösség egy nagyon jó dolog. Mert sok olyan ember alkot egy közösséget, akiben megbízhatunk.” Varga Petra

„Egy összetartó embercsoport, melynek tagjai segítenek egymásnak, közös döntéseket hoznak. Tagjai megbízhatnak egymásban, így megoszthatják egymással érzéseiket, gondolataikat. Szívesen töltenek időt egymással. Szeretetet és megértést kaphatnak egymástól. Valakikhez tartoznak.” Sipos Levente

„Nekem a közösség azt jelenti, hogy mindenki összetart, mindenki mindenkiben megbízik, szeretjük egymással jól érezni magunkat, és egymásnak szeretetet adni.” Tallián Róbert

„Számomra a közösség egy igen összetartó csoport. Mindenki segít mindenkinek, bármi baj van, megbeszéljük közösen. Mindenki mond ötleteket és azokat közösen megbeszéljük. Ha a közösség nagyon erős, bármit el tudnak érni együtt összefogással.” Kovács Eszter

 

A gyerekek írásaiból Gombosné Szabó Sára fejlesztő készített egy összefoglaló megfogalmazást és egy szófelhőt is.

„A KÖZÖSSÉG elsősorban az ÖSSZETARTÁS és a BIZALOM által lesz az, ami. Legfontosabb tényezője továbbá az EGYÜTTMŰKÖDÉS, az EGYETÉRTÉS, a KÖZÖS DÖNTÉS, a terhek és az örömök MEGOSZTÁSA és egymás SEGÍTÉSE. Egy igazán jó közösség olyan, mint egy jó CSALÁD, része a SZERETET/ÖRÖM, a NEVETÉS és a MEGÉRTÉS/EGYÜTTÉRZÉS. És egy jó közösségben mindig szövődik BARÁTSÁG is. A jó közösség támogatja az EGYÉNISÉGET, az ÖNÁLLÓSÁGOT és a FANTÁZIÁT. Közösségben MAGABIZTOSABBAK lehetünk. Mindezek mellett természetes dolog a PROBLÉMAMEGOLDÁS. Ehhez persze elengedhetetlen az EGYÜTTLÉT, a CSAPATÉPÍTÉS, a MEGBESZÉLÉS és a TÁMOGATÁS. Végül a közösség a KÖZÖS ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK által él (tovább).” Gombosné Szabó Sára fejlesztő