A Csillagparkban

A Csillagparkban

A Kaposvár 2 tanévzáró fejlesztőórát tartott a Zselici Csillagparkban.

Június 11-én tartottuk utolsó fejlesztőóránkat a Zselici Csillagparkban. Csoportunk új kisdiákkal bővült, a megérkezést követően Sasa bemutatta nekünk Nógrádi Ádámot. Idegenvezető segítségével megtekintettük a csillagvizsgáló távcsöveit. A hatalmas távcső egy kupola közepén volt, abba belenéztünk és láthattunk más égitesteket is valamint a Nap felszínét és a rajta lévő jelenségeket. Az előcsarnokban meteorit gyűjtemény volt látható, meghallgattuk történetüket. A planetáriumban videón megnéztük a csillagok állását és a csillagképeket valamint a Föld keletkezésének történetét. Sok új információt hallhattunk, 2020-ban űrszondákat fognak útnak indítani, hogy olyan bolygókat keressen ahol élet bármilyen feltétele megtalálható.  Nagyon izgalmas. A látogatóközponttal szemben található a 25 m magas kilátó, melyről belátható a Zselici Tájvédelmi körzet, melynek nagyobb része Somogy, kisebb része Baranya megye területén fekszik. Nagyon szép látvány volt. A kilátó közelében találtunk egy geoládát, mely egy kincskeresési, szabadidős játék része. A csoport megbeszélte, hogy regisztrálunk a geocaching.hu oldalra és keresünk majd még több ládát. A ládában apró ajándékok voltak, ahány ajándékot kivettünk ugyanannyit vissza is kellett tenni és nevünket beírni a ládában található füzetbe. Szabad program keretében használhattuk az épület melletti parkban lévő játszóteret, melynek fából faragott állatképei csillagképekhez köthető. Számomra nagyon érdekes és izgalmas volt a mai nap.  Jó nyarat kívánok!

Fekete Lilla, Kaposvár 2.