Adventi Családi Nap

Adventi Családi Nap

Kaposvár 1-es csoport: Advent általában az egyik legsűrűbb időszak az évben, mindenki jön, megy, intézkedik, ajándékot vásárol és rohan. A Kaposvári Közösségi Házban sincs ez másképp, rengeteg a tennivaló karácsony táján, éppen ezért annyira fontos, hogy megálljunk egy kicsit, odafigyeljünk egymásra, beszélgessünk, lezárjuk az évet. Az Adventi Családi Nap pedig kiváló alkalom erre. Kaposvár egyes csoportja december 14-ének délutánján gyűlt össze, hogy ünnepeljen, együtt legyen és megidézze a karácsony szellemét.

A konyhában lázas munka folyt, főtt a kávé, készültek a szendvicsek, gyerekek és felnőttek közösen szorgoskodtak, néha annyira tele volt a helyiség, hogy alig lehetett elférni, szinte mindenki segíteni akart. A délutánba belefért még egy kis kézműveskedés, amelynek keretében különleges mécsestartók és egy miniatűr házikó is elkészült. A meglepetés műsor nagy sikert aratott és a K1-es csoport fotóiból összeállított zenés videó is nagyon tetszett mindenkinek. Az este folyamán szépen fogytak a finom sütemények, mindenki átvette az ajándékát, de a legfontosabb, hogy sikerült egy kicsit együtt lenni, beszélgetni, leülni egy pár percere és elgondolkodni azon, hogyan alakult a 2019-es esztendő.

„Örülök, hogy ilyenkor együtt tudok lenni a barátaimmal és a családommal. Már az ünnepség előtt bejöttünk a Közösségi Házba, hogy segítsünk az előkészületekben. Nagyon sok szendvicset készítettünk, és közben jót beszélgettünk és zenét hallgattunk.”  Begovácz Ivett

„A mentorunk különleges meglepetésekkel készült erre az estére: a kislányával közösen előadták a Kiskarácsony- nagykarácsonyt furulyán és fuvolán. Utána pedig  a mentorunk által összeállított zenés videó következett, amelyben főleg  a 2019-es alapítványi életünkről láthattunk fotókat. Egyszerre volt vidám és megható látni ezeket a képeket. ”  Kada Zsófia

„Jó hangulatban telt az este, sokat nevettünk. Nagyon örültem az évkönyvnek, amit rögtön át is böngésztünk a többiekkel, ahogy megkaptuk.”  Trixler Zsófia

A 2-es csoport rendhagyó módon az egyetemista korosztály délelőtt kezdte meg az adventi családi napot. A vizsgaidőszakból illetve az év végi hajrából jó volt egy kicsit kiszakadni, együtt eltölteni néhány órát. Örömmel érkeztünk a Közösségi Házba, és az ott töltött idő még szebbé tette az ünnepre való készülődést nekünk. Eddig minden évben maradandó szellemi munícióval, nagyszerű közösségi élményekkel és tartalmas ajándékcsomagokkal távoztunk a családi napról. Megtanultuk, hogy milyen nagy ereje van annak, ha valaki gondoskodik rólunk, ha valakinek fontosak vagyunk. Idén, egyetemista társainkkal úgy gondoltuk, hogy mi is szeretnénk a fogyatékkal élő gyermekeknek valamit tovább adni abból a jó érzésből, amelyben minden évben részesülhettünk. Ezért a kézműves foglalkozáson asztali díszeket készítettünk nekik. Nem maradhatott el a várva várt évkönyv bogarászása, az elmúlt év történéseinek megbeszélése sem. Horváth Sára

   

A csoport ifjabb tagjaival és családjainkkal a Szennai Szabadtéri Múzeumba, amely Somogy megye egyik legismertebb látványossága. Nagyon kedvesen és felkészülten vártak. A karácsonyi ünnepkör, a mézeskalácssütés történetét hallhattuk, illetve pár érdekességet. Ami engem meglepett, az az volt, hogy a mézeskalács-készítés nem is olyan régi hagyomány, mint akár a farsang. A XIX. században készült először a maihoz hasonló sütemény. A Luca-napi szokásokról is sokat megtudtunk, például a lucaszék elkészítésének folyamatát. Itt nagyon fontos, hogy 13 napra szétosztjuk a munkafolyamatot, és szép lassan rakjuk össze az ülőalkalmatosságot. Sokan még a széket sem merték elkészíteni, nem hogy ráállni, mert féltek a boszorkányoktól. Régebben a jól ismert mikulás „egyenruhája” sem ilyen díszes és barátságos volt, sokkal inkább az ijesztés célját szolgálta, december 6-án elbújtatták a gyerekeket és bezárkóztak házukba még a felnőttek is, védve magukat a rémisztő „mikolásoktól”.  A régmúlt emberei ösztönösen voltak környezetvédők, nem gondolkodtak róla, csak tették: ugyanis nem vágtak ki fákat, elég volt néhány fenyőág, amelyet föntről lefelé lógatva az asztal fölött feldíszítették, olyan természetes dolgokkal, amelyek a ház táján megtalálhatók voltak. Az asztalon a vendégeket dió, rozmaring szálas alma, fokhagyma és lila hagyma, várta, no meg a reformátusoknál az énekes könyv. Pontosítottuk ismereteinket az adventi koszorú keletkezéséről és szimbólumrendszeréről is. Legjobban azonban persze a mézeskalács készítés tetszett mindannyiunknak. A felnőttek kicsit besegítettek a „Ház Projektbe” és az előre elkészített lapokból egy gyönyörű mézeskalács házat készítettek, amíg mi karácsonyfadíszeket csináltunk. Természetesen ragaszkodtunk ahhoz a (nép)hagyományhoz, hogy egy felszeletelt almát (ahányan jelen voltunk) elfogyasszuk, azért, hogy a közösségünk így együtt maradjon békességben, szeretetben és egészségben a következő évben is.

Végül visszatértünk a Közösségi Házba, ahol mindenki megkapta a karácsonyi csomagot. amelyet magunk és társaink nevében is nagyon szépen köszönünk. Antal Dominik és Nógrádi Ádám

A Csányi Alapítvány minden tagjának –  barátainknak, nagyon boldog karácsonyt és új évet kívánunk.

A 3-as csoport: December 13-án, pénteken tartottuk a kaposvári közösségi házban a rendhagyó Adventi Családi Napunkat. 17 órától gyülekeztünk a 3-as csoport már felnőtt diákjaival a  karácsonyi összejövetelünkre. Különböző finom édességek közül választhattunk. A csoport mentora az évzáró köszöntőt kiegészítette a 2019-es évet összegző gondolatsorral, személyes emlékekkel, melyre mindenki talált egy-egy kedveset a saját tarsolyában. Ezt követte a karácsonyi ajándékozás ,melyet ezúton is nagyon köszönünk! A csoport úgy döntött, hogy a napot egy közös forró teázással  zárja, a gyönyörűen feldíszített kaposvári főtéren, mely mindannyiunk nagyörömére , remek hangulatban telt.” 

A 4-es csoport évzáró alkalmával kezdetét vette az Adventi Családi Napok sorozata. A gyerekek kérésére mozi, a szülők kérésére pedig kézműves foglalkozás került a programba. Képzeletben az Északi-sarkra utaztunk a Polár Expressz segítségével, a film után pedig érdekes kvízkérdések vártak a gyerekekre, melyeket csoportokban oldottak meg és természetesen a jól megérdemelt nyeremények sem maradtak el. Ezután különböző kézműves műhelyekben mindenki kedvére kipróbálhatta magát, volt homokkép készítés, mézeskalács díszítés, selyemfestés. Készültek szebbnél szebb adventi koszorúk és ajtódíszek is, melyeket mindenki boldogan vitt haza. Nagyon jó hangulatú, meghitt esténk volt, melynek végén minden család megkapta a karácsonyi csomagot, melyet ezúton is nagyon szépen köszönnek a Csányi Alapítványnak. Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek! Halász Marianna, mentor, Kaposvár 4-as csoport

Jászberény: A Közösségi Házban december 7-én tartottuk a hagyományos Adventi Családi Napunkat, amelyen mind a négy csoport részt vett. Szorgos kezek segítettek a dekorálásban és előkészületekben, a szülők és a gyerekek is kivették a részüket a munkából. 15.30-tól Teaház várta a hozzátartozókat, ahová sok-sok házi sütemény, mézeskalács érkezett a szülők jóvoltából, 15 órától pedig kézműveskedhettek a csoportok, ahol szebbnél szebb karácsonyi díszek készültek. 17 órakor kezdődött az ünnepi műsorunk, amelyen először a J2 csoport három tagjának (Füle Viktória, Tálas Péter és Burai Tamás) produkcióját láthattuk, majd a J4 csoportból Kállai Regina és Mága Bianka mondott el egy szép verset. Ezután egy fergeteges Mikulástánc következett a J4 csoport kilenc tagjával, majd Károlyfi Anna Dorka (J4) dinamikus Hip hop tánca volt soron. Ezt követően két tehetséges kis csányis gyermek mutatta meg tudását a J4 csoportból, Oláh Anna Ágnes csellón, míg Ignácz Dávid zongorán játszott egy-egy szép darabot. Utána Domján Letícia és Burkus Lili Boglárka (J4) tüneményes verse következett és ezután az egész J4 csoport közösen énekelt el egy szép karácsonyi dalt. A hangulatot a műsor végére Vig Dávid, Orosz Nóra Lili és Székelyi Borbála Fruzsina (J3) néptánca koronázta meg, hiszen bevonva a többi gyermeket, igazi táncházat varázsoltak nekünk. A műsorok végén egy hatalmas tortával lepett meg bennünket Fülöpné Paksi Katalin önkéntesünk – a Víz projektre stílusosan utalva – egy vízi világgal ellátott tortát kaptunk a gyermekek nagy örömére. A nap végén minden család átvette a karácsonyi élelmiszer csomagot, a vásárlási utalványt és az évkönyvet, majd kellemes ünnepeket kívánva elköszöntünk egymástól. Hábenciusné Balla Andrea Jászság 4-es csoport mentora

A Csányi Alapítványban december 7.-én került megrendezésre az Adventi Családi Nap. Az eseményre való készülődés meghitt, barátságos hangulatban telt. A mentoráltak egy része a Főnix Műhelyházat rendezték be és próbáltak az eseményre, és közben párhuzamosan a szülők a teaházban tevékenykedtek. Négy fajta kézműves tevékenységhez volt lehetőségük a gyerekeknek. Egy nagy adventi koszorút díszíthettek ki az egyik asztalnál, mellette tobozt ragasztottak karácsonyfa dísznek. Papírból kivágott karácsonyfadíszt öltöztettek fel ünnepi külsőbe, illetve szódabikarbóna, keményítő és víz keverékéből készült gyurmából készítettek karácsonyfadíszt. Társaimmal, az egyetemistákkal segítettünk kisebb mentorált társainknak ragasztani, gyúrni, vágni.. A közösen szerzett munka élményét mindannyian boldogan éltük meg.  A kicsik által adott színvonalas ünnepi műsor feledhetetlen volt. Hálásan köszönöm társaim nevében is a Csányi Alapítványnak a karácsonyi csomagot! Czuczu Fruzsina, Jászság 3-as egyetemista

Szeged: a Közösségi Ház december 7-én és 8-án fogadta a családokat a hagyományokat követő Adventi Családi Napokra.  A hármas csoport ötödik évfolyamos támogatottjai délután egy órakor találkoztak a házban, hogy az első Adventi Családi Napon részt vegyenek. Ismét kicsinek bizonyult a legnagyobb termünk, hiszen olyan sokan jöttek el, hogy együtt töltsük ezt a délutánt. Először Patyi Izabella karácsonyi versét hallhattuk, majd Fábián Berta adott elő ismert karácsonyi dalokat fuvolán. Ezt követően az eddig eltelt „Csányis év” eseményeit idéztük fel, amit a négy adventi gyertya története követett. Ennek jegyében gyújtottuk meg együtt mi is a második adventi gyertyát. Természetesen nem beszélhetünk ünnepről ajándék nélkül. Mindenki nagy hálával és köszönettel fogadta az Alapítvány ajándékcsomagját. Természetesen, mint máskor, most is az évkönyv aratta a legnagyobb sikert a családok körében. Délután négy órakor a hármas csoport középiskolásainak családi napjára került sor. A késő nyári közös családi nap után ismét sokan összegyűltünk, hogy együtt tekintsünk vissza az év eseményeire. Nagyon sok minden történt 2019-ben is, amit az egyre vaskosabbá váló évkönyv is tanúsít, amit szintén nagy örömmel fogadtak és forgattak a gyerekek.

A szegedi 3-as csoport gyermekei és szülei, nagyszülei hálásan köszönik az Alapítvány egész éves támogatását és munkáját.

Az ünnepekhez közeledve csoportunk is megtartotta az Adventi napot. Idén szűk körben, csak mi – a csoport tagjai – és mentorunk ültünk össze. Sokan rég láttuk egymást, így kihasználtuk az együtt töltött időt és megbeszéltük az elmúlt időszak élményeit. Témánk volt a szeretet és a megbecsülés is, melyek fontosak, hogy ne csak az ünnepek idején foglalkoztassanak minket. Egy közös ebéd után a karácsonyi vásárban is fordultunk egyet. Élménnyel teli délutánt töltöttünk el egymással.

Sebők Marcell, magyar – történelem szakos harmadéves egyetemista, Szeged 1-es csoport

December 7-én a szegedi 2-es csoport tagjai és családjuk közös adventi ünnepségen vettek részt. A meghitt hangulatú összejövetelen az idei év közös élményeit elevenítettük fel egy családias, könnyed beszélgetés keretein belül. Az ünnepség végén az elmúlt év fotóiból tekinthettünk meg egy összeállítást, majd Nagy Csaba önkéntes támogatónk ajándékát vehették át a gyerekek. Hagyományunkhoz hűen idén is csillagszóró gyújtással zártuk az estét. Benczúr Anna, szegedi 2-es csoport

Pécs: Advent második vasárnapján (december 8.) került sor a pécsi csoportok Családi Napjára a Közösségi Házban. Ilyenkor zsúfolásig megtelik a ház, hiszen együtt készül a Karácsonyra gyerek-szülő és mentor. A közös délutáni programot a Pécs 2. csoport kicsi tagjai nyitották egy karácsonyi műsorukkal, amit a Kamarazenekarosok adventi hangversenye követett. Közösen kisétáltunk a pécsi Adventi vásárba, ahol még a Mikulással is találkozhattunk. Jól esett a meleg tea mindannyiunknak visszaérkezéskor. A programokat kézműves műhelyek színesítették: készíthettünk üdvözlőkártyát, karácsonyfadíszt és tobozhóembert. A kreatív programokat követően sor került az ajándékcsomagok, az Évkönyvek átadására. Köszönjük a színes programot és a Karácsonyi csomagokat! Áldott, békés Ünnepeket kívánunk Mindenkinek!

„Már alig vártuk az a napot, amikor mindannyian találkozhattunk a Közösségi Házban az Adventi családi napon. Sok- sok süteménnyel készültünk mindannyian, hogy szebbé varázsoljuk a gyerekek programját. A gyerekek műsora szívünkbe adventi hangulatot varázsolt. Nagyon jó ötlet volt, hogy közösen nézzük meg az Adventi vásárt a Széchenyi téren, ahol egy közös fotóra még a Mikulást is megnyertük, hiszen Ő az az ember, aki kicsinek és nagynak egyaránt melegséget csal a szívébe. Miután visszatértünk a Közösségi Házba Teaház várt minket,  jó beszélgetés közben gyors volt a felmelegedés. A kézműves programok kicsiknek és nagyoknak egyaránt örömet okoztak, hiszen kézműves karácsonyi ajándékokat készíthettünk szeretteinknek. Nagy köszönjük a Csányi Alapítvány Kuratóriumának az élelmiszer adományt, mely nagy mértékben megkönnyíti a családok ünnepek előtti készülődését. Boldog Ünnepeket kívánunk Mindenkinek!” Menus Ildikó, szülő Pécs 3-as csoport

„Nagyon hangulatos volt a Családi Napunk, a kisebb előadásunk is jól sikerült szerencsére, de nagyon izgultunk. A kézműves foglalkozáson karácsonyi ajándékokat készítettem. Az ételek is finomak voltak, jókat ettünk. Jártunk a karácsonyi vásáron is, ahol az óriás karácsonyfánál fotózkodtunk. Nagyon jól éreztük magunkat együtt.” Zsagár Alexandra, Pécs 2-es csoport

 

Nagybajom: A mai napon ismét megtelt az adventi díszekben pompázó Nagybajomi Közösségi Ház. December 07-én, szombaton tartottuk Nagybajomban Adventi Családi Napunkat. 17 órai kezdéssel az 1-es és 2-es és csoport kis diákjai karácsonyi műsorral köszöntötték szüleiket és a mentorokat. Finomabbnál finomabb édességek kerültek tálalásra. Mindhárom csoport mentora a nap zárásaként átadta a családok részére az évkönyvet, melyben saját magukat, s Házuk eseményeit keresgették a gyerekek. Nem maradhatott el a karácsonyi ajándékozás sem, melyet ezúton is nagyon köszönünk! Hálásak vagyunk Horváthné Varga Tünde, önkéntesünk áldozatos munkájáért, mellyel hozzájárult, hogy ez a nap meghitt, karácsonyi hangulatban telhessen. Szabó Roland, mentor, Nagybajom 3-as csoport

 

Mohács: A Közösségi Ház mindhárom csoportja december 7-én közösen ünnepelte az Adventi Családi Napját. Az eseményt szorgos munka előzte meg, mert a résztvevők megvendégeléséről a gyerekek gondoskodtak. Saját készítésű szendvicsekkel és süteményekkel kedveskedtek a szülőknek és a családtagoknak. Az összejövetelt a Mohács 3-as csoport műsora nyitotta meg, melynek címe: A rakoncátlan lángocska volt. Ezután közös gyertyagyújtás, majd az ajándékok és az évkönyvek átadása következett, amelyet hálásan fogadtak a jelenlévők. A gyerekek amint megkapták az évkönyveket, vidáman elevenítették fel az elmúlt év kedves emlékeit, pillanatait. Ebben az évben is sikeres helyszín volt a kézművessarok, ahol elsősorban a kistestvérek karácsonyi díszeket is készíthettek. Nagyon jó hangulatú, meghitt esténk volt, amellyel lehetőségünk nyílt együtt ráhangolódni a közelgő ünnepekre. Ezúton is Boldog Karácsonyi Ünnepeket és eredményekben gazdag Új Évet kívánunk az Alapítvány minden tagjának!