Adventi Családi Nap

Adventi Családi Nap

Ezúton köszönjük a támogatóinknak a Karácsonyi csomagot

Nagybajomban – A 3-as csoport este 5 órára érkezett az Adventi ünnepségre. Mentorunk évértékelő beszéde után, megkaptuk az évkönyveket, melyeket hosszú percekig tanulmányoztunk, majd együtt örültünk a fotókból összeállított vetítésnek, amivel Roland bácsi lepett meg minket. Közös élményeink megtekintése után még hosszasan beszélgettünk. Az alkalom végén átadtuk a kézzel készült csokoládékat szüleinknek és nehéz búcsút vettünk az idei évtől.

Az 1-es és 2-es csoport december 9-én tartotta az Adventi Családi Napját. Délelőtt az 1-es csoport mentora köszöntötte a résztvevőket. A gyerekek az élményeikről videós összeállítással készültek majd bemutatták szüleiknek az Életút Napon előadott színdarabjukat. A műsorok után a finomabbnál finomabb édességek mellett kötetlen beszélgetéssel folytatták a napot.

12 órai kezdettel megérkeztek a 2-es csoport családjai is. A kisebbek és szüleik először vettek részt az Adventi Családi Napon. A fenyőfát a magukkal hozott dísszel felöltöztették. A köszöntő után mentoruk egy karácsonyi történetet osztott meg velük. A teázás és a süteményfogyasztás mellett meghitt beszélgetések tették felejthetetlenné ezt a közösen eltöltött napot.

Búcsúzóul a mentorok átadták a családok részére az Évkönyvet és a Naptárt. A karácsonyi ajándékozás sem maradhatott el, amiért ezúton is hálásak vagyunk. Ahhoz, hogy ez a nap is ünnepi hangulatban teljen, Horváthné Varga Tünde önkéntesünk áldozatos munkáját köszönjük!

Jászberény – december 9-én szombat délelőtt a jászsági csoportok közösen tartották az Adventi Családi Napot. A nap programjai között szerepelt a Szülők Akadémiája, aminek témája az ünnep szerepe a családban. Erről Bogya Tünde pszichológussal beszélgettek a szülők meghitt hangulatban. A kreatív fiatalok és szüleik részt vehettek a kézműves foglalkozásokon, készíthettek papírfonással ajtódíszeket, Fülöpné Paksi Katalin és Oláh Ágnes segítségével mézeskalácsokat, de volt lehetőség sütemény díszítésre is.  Eközben jóízűen falatozott mindenki az otthonról hozott házi sütikből, mely mellé jóízűen kortyolgatták a  teaházban készült finom különlegességeket. Ezalatt a Jászság egyetemistái közös megbeszélésen vettek részt, dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató úrral, ahol megosztották egymással élményeiket és tapasztalataikat.

  

A nap az adventi műsorral folytatódott, ahol a Jászság 2-es csoportból Juhász Máté, Mihályi Mária és Mihályi Teréz szavalt, mesét mondott Székelyi Fruzsina Borbála és Füle Viktória zongora kísérete mellett a csoport karácsonyi dalt énekelt. A Jászság 3-as csoportból Oláh András trombitált, Horváth Ferenc hegedült, és a csoport egy vidám táncprodukciót adott elő. Majd a 3-as csoport kórusa következett. Műsoruk alatt a kivetítőn az év során készült fotókból láthattunk fotókat. Miklós bácsi gondolataival zárult a program, aki mindenkinek kellemes ünnepeket kívánt. Búcsúzóul a családok átvették az Alapítvány által felajánlott csomagokat, naptárakat, évkönyveket és posztereket, melyeket nagy örömmel fogadtak.

Ahogy én láttam

December 9-én került megrendezésre hagyományokhoz hűen közös családi Adventi ünnepség. Volt minden, ami jó: teaház, sok finom házi sütemény, mézeskalács díszítés, kézműves foglalkozás. Míg a kisebbek alkottak, addig mi, egyetemisták is leültünk közösen beszélgetni. Ehhez hasonló beszélgetésekre sajnos nagyon ritkán tudunk alkalmat keríteni, hiszen különböző egyetemeken tanulunk különböző időbeosztással. Nagyon hasznosnak éreztük az együtt töltött időt, végre tudtunk egy kicsit közösen gondolkodni, elmélkedni azon, milyen is, amikor felnövünk. Jó érzés volt itt lenni együtt, a hajdani angol termünkben. Ebből a Közösségi Házból indultunk mindannyian erre a közös útra, melynek néhányan lassan a végére érünk. Miklós bácsi is csatlakozott hozzánk, beszélgettünk és jó tanácsokkal látott el bennünket. Megállapodtunk, hogy ezt a beszélgetést még folytatni fogjuk a jövőben, hiszen ebből mindannyian csak profitálhatunk. Jó volt együtt lenni.

A műsor keretein belül a kisebbek a vendégeinknek és családjainknak be tudták mutatni, mennyire sokszínű ez az Alapítvány. Tánc, vers, ének, zeneszó töltötte meg a Főnix Fészek Műhelyház termét. Ezúton is köszönjük a kisebbeknek, hogy egy ilyen színvonalas műsort készítettek! Mindig örömmel megyünk vissza erre az adventi családi napra, hiszen ilyenkor is érezhetjük igazán, mennyire sokat ad nekünk ez a közösség.

A család, a barátaink, mentoraink mindannyian együtt ünnepelnek velünk. Köszönjük a Csányi Alapítványnak, mentorainknak, szüleinknek, hogy idén is egy ilyen meghitt és csodálatos programon vehettünk részt. Király Kinga, Jászság 1-es csoport, KRE osztatlan tanári szak

   

Kaposvár – A 3-as csoportja idén is megtartotta karácsonyt váró összejövetelét a Közösségi Házban. Az ünnepélyt Tar Viktória nyitotta meg egy gyönyörű verssel, majd mentorunk, Barnabás mondott kedves köszöntőt a gyerekeknek és nekünk. Az ajándékok kiosztása után a gyerekek és a szülők is írhattak néhány gondolatot a karácsonyról, amit a fa körül vagy szaloncukros papírba tekerve a fán helyeztünk el. Ezután a szülők házi készítésű sütikkel vendégelték meg a gimnazista és egyetemista gyerekeket és egymást. Ezúton szeretnénk megköszönni a sok-sok ajándékot az Alapítványnak és az egész éves munkájukat a Mentoroknak és fejlesztőknek. Néth Rita, szülő, Kaposvár 3-as csoport

Az 1-es csoport kellemes hangulatú karácsonyt váró összejövetelen vehetett részt szombat délelőtt. A kedves köszöntőt követően a gyerekek karácsonyi témájú egyéni előadásait élvezhettük, melynek során mesét és verset hallhattunk, majd közösen elénekelték a jól ismert „Kis karácsony” kezdetű dalt. Zárásként egy vidám hangulatú rövid rajzos feladat következett szintén a karácsony témájában. A szünetben a szülők házi készítésű süteményekkel vendégelték meg a résztvevőket. Mentorunk, Lilla színvonalas és jó hangulatú ünnepi témájú vetélkedővel készült a gyerekek, a jelen lévő egyetemisták és a szülők számára. Négy csapatot alkottunk és különféle vidám feladatokban mértük össze tudásunkat és ügyességünket. A program lezárásaként átvehettük az Alapítvány által összeállított karácsonyi csomagokat és boldog ünnepet köszönve elbúcsúztunk egymástól. Bod Gyöngyi szülő, Kaposvár 1-es csoport

„Már nagyon vártam az adventi családi napunkat, hiszen meglepetéssel készültem a csoporttársaimnak. Különleges is volt a szombati adventi ünnepünk, hiszen a Kaposvár 2-es csoport apraja – nagyja végre együtt volt jelen. Nekem az is nagyon tetszett, hogy izgalmas és játékos vetélkedés várt ránk, amelyre a szülők is csatlakoztak. A feladatok között volt angyalkészítés, activity, karácsonyi történet elolvasás utáni visszamondása, vers- és dalfelismerés, bekötött szemmel történő etetés, időre való szívószállal ivás és gyufagyűjtés. Nagyon szórakoztatóak voltak a feladványok. A nyertes csapat a többiek által alkotott szeretet – alagúton csukott szemmel haladt végig és jókívánságokkal telve értek az út végére. Befejezésül csoporttársam, Áron és édesanyja segítségével énekeltünk karácsonyi dalokat. A nagyok közül Szalai Bálint szuper finom töltött káposztát készített, amit mindenki szívesen fogyasztott. Amikor mindenki jóllakott, a mentorunk a Csányi Alapítvány nevében átadta az adományokat, amit mindenki nevében köszönök az Alapítványnak. Nekem pedig a legszuperebb ajándék is megérkezett a Csányi Alapítványtól, hiszen megkaptam a számítógépet, amit a számítógépes pályázaton nyertem. Boldog karácsonyt kívánok az Alapítónak és kedves családjának, továbbá az Alapítvány minden dolgozójának, az önkénteseknek, a fejlesztőinknek és csányis társaimnak.” Dausek Nándor 2-es csoport

„Igaz ünnepi hangulatú volt a szombat délután. Meghitt és örömteli egyszerre. Köszönetet szeretnék mondani a sok-sok adományért, amit most és az elmúlt időszakban kaptunk. Hálás vagyok az Alapítványnak, amiért a gyermekem nyert a számítógépes pályázaton.”

„A karácsony ünneplőbe öltözteti a szívünket. Ajándékot készítünk, izgalommal tölt el, vajon tetszik- e neki, ugyanolyan szeretettel fogadja-, mint ahogyan készült? Nekem ez az igaz boldogság… és az, amit éreztem a családias, teázós, meghitt beszélgetős adventi ünnepünkön. Köszönjük az Alapítványnak, amit nekünk és értünk tesz.” Békés ünnepeket és nagyon boldog újévet kívánunk a Csányi Alapítvány minden tagjának. Dausekné Récsei Mónika,  és Gregor Rita szülők

 

Mohács – az 1-es és 2-es csoportja közös Adventi Családi Napot tartott december 9-én, szombaton. A Közösségi Ház tökéletes helyszín volt: gyönyörűen feldíszített karácsonyfa és hangulatos dekoráció fogadott minket. A gyerekek már a délelőtt folyamán elkezdték a barkácsolást, nagyon szép hűtőmágnesek készültek. Ezután mindenki elkészíthette a szülőkkel, nagyszülőkkel közösen az adventi koszorúját a kézműves foglalkozás során. Később megtekintettük az éves programokat összefoglaló videót. Öröm volt látni, hogy mennyi közös eseményen, táborban és rendezvényen vehetnek részt a gyerekek az Alapítvány jóvoltából. Köszönettel fogadtuk az ajándékcsomagot, amelyből az évkönyvet nagy érdeklődéssel végiglapoztuk és felidéztük az összes emléket. Szép délutánt töltöttünk együtt. Palotainé Zombori Lívia szülő

A 3-as csoportban a karácsonyi készülődés a rohanó hétköznapokban nem is volt olyan egyszerű. Mindenki fut, szalad, hogy a teendői végére érjen, és elsiklunk a fontos dolgok felett. Mi Csányis szülők viszont ama szerencsések közé tartozunk, akik megállhattunk pár órára és lélekben is készülhettünk a szép ünnepre. Összejöttünk a Közösségi Házban, ami gyönyörűen feldíszítve várt minket. Egy kis fogadás – finom szendvics, sütemény – mellett beszélgetve, karácsonyi dalokat hallgatva, az elköszönő év eseményeinek fotóit nézegetve mosolygósan telt a délutánunk. Feltöltődve, az Alapítvány jóvoltából kapott hatalmas  ajándékcsomagunkkal és az általunk barkácsolt kisebb díszek társaságában tértünk haza. Nagyon szépen köszönünk mindent. Nagyon boldog szeretetteljes ünnepeket kívánunk mindenkinek! A szülők nevében: Oroszné Mádlits Anita

Pécs – Advent második hétvégéjén (2017. december 8-9.) került sor a pécsi csoportok Családi Napjára a Közösségi Házban. Ilyenkor zsúfolásig megtelik a ház, hiszen együtt készül a Karácsonyra gyerek-szülő és mentor. Gyümölcsöktől, édességektől roskadozó asztal várt kicsit és nagyot. A közös programokat követően sor került az ajándékcsomagok, az Évkönyv, az alapítványi foci válogatott poszter, valamint a 2018. évre szóló asztali naptár átadására.

Az 1-es csoport legfiatalabb csoportjából Polgár Antónia és Polgár Petra közös produkcióval készült, karácsonyi dalokat szólaltattak meg csellón és fuvolán, megadva ezzel az ünnep hangulatát. A finom házi sütemények falatozása mellett egymással beszélgettek szülők, gyerekek. Akik kedvet kaptak színes marcipánból, hóember figurát készíthettek (miközben azért falatoztak a masszából) vagy amit a képzeletükben megálmodtak. Majd a családok kézbe vehették az Évkönyvet, szülők, gyerekek közösen lapozgatták és nagy nevetések mellett elevenítették fel az idei élményeiket. A nagyok és családjaik már rutinos csányisként érkeztek a hagyománnyá vált programra régi ismerősként üdvözölve egymást. Együtt beszélgetettek, ők is kivették részüket a marcipán formázásból és kóstolásból. Az évkönyv itt is nagy érdeklődést keltett! A délelőtt kellemes hangulatban telt, méltóan a szeretet ünnepének közeledtéhez! Köszönjük az Alapítványnak a karácsonyi csomagot, a szép délelőttöt és az év valamennyi együtt töltött pillanatát! Mindenkinek áldott békés ünnepeket kívánunk!  Pécs 1-es csoport

 

A 2-es csoport Advent második vasárnapjára érkezett. Kicsik is és nagyok is, szülők, testvérek, nagymamák nagypapák közösen készültek a gyertyagyújtásra. Ügyes kezű anyukák és apukák finomabbnál finomabb süteményeket készítettek erre a napra.  Mindenki, aki akart maga is kipróbálhatta a cukrász mesterség alapfogásait: fondant tortadekoráció készült. Az évek óta újra és újra megjelenő, egyre bővebb alapítványi élettel megtelt évkönyv lapjait mindenki kíváncsian forgatta, oldalait örömmel nézegette. Meghitt hangulat volt. A kisebb gyerekek zenéltek, társasoztak, az egyetemisták örültek egymásnak. Régen találkoztak így együtt mindannyian. A karácsonyvárást Alapítónk ajándékai tették boldogabbá, amit mindenki hálás szívvel fogadott. Köszönjük! Boldog ünnepeket kívánunk! Pécs 2-es csoport

 

Ahogy én láttam

Idén is nagyon hangulatosra sikeredett a karácsonyi ünnepség a pécsi 2-es csoportban. Mentorunk Edina megható szavai után Zsombor gyönyörű klarinétjátékát hallgathattuk meg. Majd valami láthatatlan varázslat következtében a szülők is gyermekké változva, csemetéikkel, tesók egymással „vállvetve” készítettek szebbnél szebb fondant hóembereket. Mi is így tettünk, így nagyon különleges 3 kis jópofa, vicces hóemberkével lettünk gazdagabbak. A finom uzsonna és a házisütemények eszegetése közben jókat beszélgethettünk az eltelt idő alatt megismert szülőtársakkal. Mi például olyan nagyszülőkkel találkoztunk, akit ezer éve nem láttunk, így nagy öröm volt. Nekem különösen az tetszett a nap során, hogy nagyon családias volt, és nagyon meglepett a hóemberkészítés is. Mint tavaly, most is rengeteg élelmiszert vihettünk haza, aminek nagyon örültünk. A csomagban a kedvenc a méz volt, sok finom karácsonyi mézes sütit fogunk készíteni belőle. Az évkönyv is szuper volt. Mivel a tavalyiba még nem voltak benne gyerekeink, ebben pedig igen. Nagyon köszönjük. Mihálykövi Andrea szülő Pécs 2-es csoport

Második alkalommal ünnepelhettük közösen a Karácsonyt gyermekeinkkel, mentorunkkal, családunkkal a pécsi Közösségi Házban. A estét izgalommal vártuk, érkezésünkkor Edina beinvitált minket a gyönyörűen feldíszített terembe, ahol sok finom falat várt ránk. A finomságokhoz mindenki hozzájárult egy kis harapnivalóval, innivalóval, amit közösen fogyaszthattunk el. A programot a naptár, plakát, évkönyv és az ajándékok átadása nyitotta meg, majd ez után közös kézműves foglalkozással, társasjátékkal és beszélgetéssel töltöttük az időt. A gyerekek érdeklődve lapozgatták az évkönyvet, amiben már ők is szerepeltek, összegezve az előző évben elért szép eredményeiket, fontosabb eseményeket, táborokat. Az estét jó hangulatban, vidáman töltöttük, nagyon köszönjük az Alapítványnak.
Szabó Zsuzsanna szülő Pécs 2-es csoport

Évzáró adventi Családi Nap került megrendezésre a 3-as csoportban december 9-én. A Közösségi Házban a csoport meglepte egymást egy-egy verssel és egy kis aprósággal. Megható pillanatokat élhettünk át.  Ezt követően kézműveskedtünk, melynek a család minden tagja nagyon örült. Kötetlen beszélgetés, süti kóstoló, kicsik és nagyok felszabadult játéka jellemezte a napunkat. Sor került a Csányi Alapítvány Évkönyvének, foci válogatottunk poszterének, valamint a 2018-as asztali naptár és a karácsonyi csomagok átadására. Nagyon köszönjük ezt a napot, ami az ünnep várás örömét hozta el számunkra így Karácsony előtt. Áldott és Békés Ünnepeket Kívánunk! Pécs 3-as csoport

Szeged – Szombaton ismét összegyűltünk a többi szülővel és gyermekkel a közösségi házban, ahol ez évben is megrendezésre került a mára már hagyománnyá vált adventi ünnepség. A hangulat ismét, mint már oly sokszor meghitt és bensőséges volt, köszönhetően a már összeszokott csapatnak. Az elmúlt 8 év során készült képeket nézegettük a gyerekekről, amelyek mindannyiunk szívét megmelengették. Az ünnepségen nagy vonalakban érintettük a felvételit, és átadásra kerültek a karácsonyi csomagok, amiért ezúton is hálás köszönetet szeretnék mondani a szülők és gyermekek nevében. A legizgalmasabb pont az új évkönyv megtekintése volt, ami jól összefoglalta az alapítványi gyermekek tevékenységét. Jó volt látni milyen produktívak és szorgalmasak. Végül pedig nem szeretnék elmenni az Alapítvány nagyvonalúsága mellett, hiszen a Közösségi Ház új szolgálati autót kapott, amelybe már 7-en is elférnek így megkönnyítve az utazást. Köszönjük!”  Kerekes Terézia, szülő, Szeged 1-es csoport

 

A 2-es csoport idén december 10–én tartotta adventi ünnepségét, 11 órai kezdettel. A gyerekek és családjaik érkezését, és a mentor évértékelő beszédét követően a fiatalok éves fotóiból tekinthettünk meg egy összeállítást az elmúlt évről. Ezután a továbbtanulásról és a gyerekek jövőbeni terveikről beszéltünk, azon belül is a különböző szakok felvételi követelményeiről. Ezután minden család megkapta a karácsonyi csomagot. A programot kötetlen beszélgetéssel zártuk. Köszönet az Alapítványnak és valamennyi felajánlónak az idei karácsonyi csomagokért! Benczúrné Nagy Tünde, szülő, Szeged 2-es csoport

December 16-án a szegedi 3-as csoport is megtartotta Adventi Családi Napját. Erre az alaklomra szülők és testvérek is eljöttek, hogy együtt tekintsünk vissza a 2017-es esztendőre. Nagyon sokan gyűltünk össze a Közösségi Házban, ami az évek során valahogy egyre kisebb lett, vagy csak a gyerekeink nőttek meg. Az év áttekintéseként nem kevés program került kivetítésre és a hónapokkal ezelőtti fényképek mindannyiunk arcára mosolyt csaltak, ahogy a rég elfeledett események újra életre keltek a kivetítőn. És nem csak ott, hanem az Évkönyvekben is mindenki megtalálhatta a legszebb pillanatokat vagy éppen a legviccesebb képet. Az ajándékcsomagok átadása után a sok finomságból csemegéztünk, mivel mindenki elhozta legjobb receptjéből készült süteményét és a hosszas beszélgetések sem maradhattak el. A csoport szüleinek nevében köszönetet mondunk a Csányi Alapítvány minden dolgozójának egész éves munkájukért! Kellemes Ünnepeket!
Palatinus Piroska, szülő