Afrikai élmények

Afrikai élmények

Június 5-én, szombaton lezárult „A világ ételei – az ételek világa” programsorozatunk, melynek során megismerhettük az öt kontinenst. Az Iránytű projekten belül a Jászság 4-es csoport a Kalandra fel! nevet adta az alprojektjének, hiszen szeretünk utazni, világot látni, imádjuk az új kalandokat. Utolsó állomásunk Afrika volt, mely méltó zárása volt a tanévnek, fantasztikus programokkal. Előző napon ellátogattunk egy struccfarmra, hogy megismerjük ezeknek az afrikai állatoknak az élőhelyét, szokásait, illetve hogy beszerezzük a szombati ebédünk alapanyagát: a strucctojást.

„A StruccFészek, évtizedes állattartási tapasztalatokra és munkaszeretetre támaszkodó gazdaság Jászberény határában. A homokos talaj kedvező a struccok számára, akik – bár nem őshonosak Európában – alkalmazkodtak ehhez a klímához. A családi gazdaság célja az „ökológiai gazdálkodás”. Az antibiotikumok és az állatgyógyászati orvosságok helyett a természetben található gyógynövényeket használják gyógyításra, mint a csalán, a citromfű vagy a vadgesztenye őrlemény. Az egyik lelkes gondozó, Fruzsina sok érdekes dolgot elmondott a keltetésről, a struccok neveléséről, szokásairól. A  „strucc bölcsiben” megnéztük a kicsiket, akik tápot kapnak, utána szétnéztünk az „ovisok” között. A felnőtt struccoknál egy kakas és két nőstény él egy családban, két naponta tojnak hatalmas tojást, amiből egyet mi is megkaptunk, hogy rántottát készítsünk belőle. Egy strucctojás kb. másfél kg és 20-25 tyúktojásnak felel meg. Emellett sok szép strucctollat is kaptunk.

 

Számunkra a struccok fura, nagy állatok, hatalmas izmos lábaikkal, akár 4 méteres lépésekkel is tudnak futni, 60 km/óra sebességgel. 50 évig is elélnek, ha addig meg nem eszik őket. Húsuk finom, a StruccFészek is készít szalámit, kötözött sonkát, pástétomokat, de pörköltnek is kiváló. Omlós, alacsony zsír és koleszterin, valamint magas vastartalma miatt nagyon egészséges. Köszönjük a tulajdonosnak, Varga Évának, hogy az Afrika projektnapunkon megismerkedhettünk a struccok világával, valamint megkóstolhattuk a strucctojásból készült különleges rántottát és a kacsamájas struccpástétomot. És persze Lucky kutyának is köszönjük a kedves kíséretet.” Fülöpné Paksi Katalin, önkéntes

Szombaton reggel aztán Fülöpné Katika fiának segítségével egy fúróval sikerült lyukat fúrni a strucctojás két végére, majd kifújtuk a tartalmát, amely 1 liter lett. Mivel sokkal sűrűbb állagú, mint a tyúktojás, így eléggé megdolgoztunk vele, mire minden cseppjét kifújtuk. A tojás héját eltettük emlékbe. Emellett kedves ismerősöktől kaptunk még fürj-, tyúk- és libatojást, melyeket egymás mellé rakva össze tudtunk hasonlítani. Mivel a fürjtojásból tükörtojást, a strucctojásból rántottát készítettünk, így megtapasztaltuk, hogy melyik tojást mennyire könnyű vagy nehéz feltörni.

 

Fél 9-kor a projektnap első bemutatóját a csoport két tagja tartotta: Kovács Hanna és Sas Maja, akik nagyon sokat készültek a prezentációjukra. Részletesen bemutatták nekünk Afrika éghajlatát, állatvilágát, ételeit, kultúráját, érdekességeit. Ezt követően mindezeket meghallgathattuk György-Dávid Valentin online bejelentkezése során is, aki néhány hetet töltött Afrikában önkéntesként. Valentin gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként diplomázott a Budapesti Corvinus Egyetemen 2017-ben, ezzel ő lett a Csányi Alapítvány Életút Programjának első diplomását megillető büszke cím tulajdonosa. Azóta a KITE Zrt.-nél dolgozik alkatrész értékesítési menedzserként Kaposváron. Az élménybeszámolón túl mesélt magáról is, a Csányis éveiről, ezzel is motivációt nyújtott a csoportnak a későbbiekre. A sok képpel illusztrált bemutató során ámulattal hallgattuk, hogy milyen közel került alkalmanként a szabadon élő vadállatokhoz és milyen fantasztikus élményekben volt része az Alapítvány jóvoltából. Köszönjük Valentinnek a kedvességét és a részletes beszámolót, amely által úgy éreztük, mintha mi is részese lettünk volna az afrikai kalandjának. További sok sikert kívánunk Valentin!

A nap meglepetés vendége a szenegáli származású Lo Elhadji Malick volt, akiről előzetesben csak annyit árultam el a gyerekeknek, hogy afrikai. Malick Dakarban született, 21 éve él Magyarországon, profi kosárlabdázó, edző és 205 cm magas. Nem csak a termete, de a szíve is hatalmas…ami elsősorban Afrikáért dobban. Részletesen elmesélte nekünk hazája történelmét, a rabszolgatartás keserű időszakát, ősei életét, a szegénységben telt gyermekkorát. Beszélt nekünk az ő motivációjáról, arról, hogy miként figyeltek fel rá kosarasként, hogyan lehet beilleszkedni egy eltérő kultúrával rendelkező országban. Hallottunk nehézségekről, berögzött szokásokról, vallásról, családról, nehéz sorsokról. A gyerekek feszült figyelemmel itták minden szavát, melyet az alázat, a nyitottság és az élet szeretete jellemzett. Felhívta a fiatalok figyelmét arra is, hogy legyenek hálásak a szüleiknek és a Csányi Alapítványnak a rengeteg segítségért, hiszen az ő országában nem volt ennyi lehetőség. Malick elmesélte azt is, hogy – az erre a napra barátoktól kölcsönkapott – hangszerek és maszkok miből, hogyan és milyen céllal készültek. Hálásan köszönjük a lebilincselő előadást, bízom benne, hogy máskor is vendégünk lesz Malick, akinek minden jót kívánunk a továbbiakban is! Hábenciusné Balla Andrea mentor

„Andi néni elhívta az Afrikai projekt napunkra Malickot, akit mi a tesómmal régóta ismerünk, hiszen évek óta kosárlabdázunk. Malick részletesen bemutatta nekünk a muszlim vallás érdekességeit, a családját, az ottani nagyon fontos rituálékat, szokásokat. Érdekesség, hogy ők nagyon fűszeresen ettek, evőeszközt nem használtak,  általában rizst és halat ettek, amit maguknak megtermeltek és levadásztak. Azt is megemlítette, hogy ott a tanítás színvonala alacsony, még a mai napig is. Régen francia gyarmat volt, ezért az iskolában franciául tanultak. Az előadása után, mi is feltehettünk neki kérdéseket, amikre örömmel válaszolt.” Kovács Hanna, Jászság 4-es csoport

További képek a Galériában láthatók!