Bentalvós napok

Bentalvós napok

A 2023-as évet „bentalvós” napokkal kezdte a Jászság 4-es csoport, hiszen hagyomány nálunk, hogy az őszi szünetben három napot együtt tölt a csapat a Közösségi Házban. Most rendhagyó módon a téli szünetben került erre sor január 4-5-6-án, így kihasználva a lehetőséget gőzerővel készültünk a január 21-ei középiskolai felvételire. Délelőttönként matematika és szövegértés órákon bővítettük tudásunkat, majd ebéd után az OkosDoboz „Érzelmi kapcsolatok” feladatai közül oldottunk meg néhányat. A kapcsolódó videók annyira megtetszettek a gyerekeknek, hogy ezeken kívül még többet is megnéztünk, majd ezekről beszélgettünk. A feladatok után jutott idő a szórakozásra is, egyik este moziban jártunk, míg másik alkalommal nyakunkba vettük a várost és egy nagy sétát tettünk, a karácsonyi hangulatban pompázó utcákon. A szabadidőnk többi részében átbeszéltük a 2023-as év feladatait, táborait. Előttünk áll a 4. ECDL modul vizsgánk, illetve többen a csoportból alapfokú nyelvvizsgára is készülnek a tanév második felében. Hábenciusné Balla Andrea, mentor