Beválogatás – Nagybajom

Beválogatás – Nagybajom

2021-ben a Csányi Alapítvány az általános iskola 4. osztályát a 2020/21-as tanévben befejező tehetséges, hátrányos helyzetű gyermek számára hirdetett pályázatot a tehetséggondozó Életút Programjába való bekerülésre, amely keretein belül 15 fő pécsi és 15 fő Nagybajom és annak térségében élő gyermekek kerülnek beválogatásra.

A beválogatásokat a járványhelyzet miatt az előre kitűzött időpontokban nem tudtuk megtartani.

A pécsi Beválogatást követően (április 22-24.), Nagybajomban is megtartottuk a tehetség beválogatást április 29. és május 1. között. Ahogyan Pécsett, úgy Nagybajomban is biztosított az Alapítvány gyorsteszteket a pályázóknak és kísérőiknek, annak érdekében, hogy a legnagyobb biztonságban tudjuk megtartani az eseményt, és mindenki egészségesen térhessen haza.

Mindhárom nap a szövegértés és a matematikai feladatlapok kitöltésével adhattak számot tudásukról a pályázók. Amíg a gyerekek a teszteket írták, a szülőknek dr. Radoszáv Miklós tartott tájékoztatót, majd a nagybajomi támogatottak, Gelencsér Márton, Gázsik László és Giber Tibor számoltak be az Alapítványnál szerzett élményeikről. A délelőtt folyamán a gyerekek és a szülők is részt vettek egy-egy drámafoglalkozáson. Az ebédet követőn a jelöltek személyes interjún mutathatták be saját portfóliójukat, elmondhatták, miért szeretnének a Csányi Alapítvány közösségének részesei lenni. Külön öröm számunkra, hogy a harmadik napon, szombaton, az Alapítvány Elnök asszonya, Csányi Erika is megtisztelte jelenlétével a Beválogatás résztvevőit, és bekapcsolódott a gyerekek meghallgatásába.

A Kuratórium a következő ülésén dönt a pécsi és nagybajomi csoportokba bekerülő pályázókról.

Az Életút Programba beválogatott gyermekeket és családjukat a döntést követően postai úton értesítjük.

Köszönjük mindazoknak, akik megtiszteltek minket jelenlétükkel! Reméljük a gyerekek szép élményekkel tértek haza.