Delta és logika Nagybajomban

Delta és logika Nagybajomban

A nagybajomi logika foglalkozásra ezen a héten Kaposváron át vezetett az út. Odafelé menet megálltam az ottani KH-ban és begyűjtöttem minden táblás logikai játékot, amit csak találtam, hogy szombat délelőtti a bajomi hatodikosok megismerkedhessenek a Quoridor, a Pylos és a Quarto rejtelmeivel. A játékokkal nem csak, hogy megismerkedtünk, de Győző Zalán kismentorunk hathatós közreműködése mellett rögtön házi bajnokságot is rendeztünk. Előbb Quoridorban mérhették össze tudásukat a fiatalok, ahol a két ellenfélnek át kell juttatni bábuját a túloldalra úgy, hogy közben 10-10 fal áll rendelkezésükre egymás (vagy saját maguk) akadályozására. Az elődöntőbe Gyuszi, Balázs, Kamilla és Réka jutottak be, a végső győzelmet egy szép hajrával pedig Gyuszi gyűjtötte be. Tízórai után nekifogtunk a Pylos bajnokságnak is, de a győztes kihirdetése itt a következő hétvégére esik majd. Balogh Ádám önkéntes

A szombati napunk nem csak a fejlesztő foglalkozások miatt volt jelentős, sok kellemes dolgot tudtunk pár órába beletömöríteni. Először is mindenki nevét felírtuk egy-egy cetlire, majd ezekből azonnal húztunk is egyet-egyet, hogy kiderüljön, kinek kit kell majd megajándékoznia Karácsony alkalmából. A kicsik ennek nagyon örültek, izgatottan várták a fejleményeket. Különlegesség az egészben, hogy kézzel készített apróságokat kell odaadnunk társainknak, ezzel még inkább elősegítve a csoport összetartozásának érzését. Később előadásokat tekinthettek meg a gyerekek, először az NB2-es csoport tagja, Szalai Bogi mutatta be a brit királyi család múltját, jelenét és jövőjét, majd én próbáltam meg segíteni abban, hogy közelebbről betekintést nyerhessenek a sündisznók világába. A picik is vállaltak feladatokat, melyeket következő alkalommal mutathatnak be, ezzel is elősegítve későbbi tanulmányaik megkönnyítését. Ezután megbeszéltük a következő hetek eseményeit, majd ezekkel a napi élményekkel tértünk haza. Győző Zalán Nb3