Délvidéki kirándulás, ahogy önkéntes segítőként láttam…

Délvidéki kirándulás, ahogy önkéntes segítőként láttam…

Az idei évben kerültem közelebbi kapcsolatba a Csányi Alapítvány Kaposvári Közösségi Házával. Munkájukkal már korábban találkoztam és nyomon követtem az alapítvány honlapján.

Nagy meglepetés és egyben öröm volt számomra, hogy önkéntesként részt vehettem a március 25-től 29-ig tartó délvidéki kirándulásra, ahol a jászberényi közösségi ház egyik csoportját is megismerhettem. Immáron 20 éve a gyermekvédelem területén dolgozok és ezen idő alatt nagyon sok kiránduláson és táborozáson vettem részt, így tisztában voltam vele, hogy mekkora kihívást jelent ez az 5 napos túra gyereknek, felnőttnek egyaránt. „Külsősként” szívet melengető volt látni a gyerekek közti őszinte és mély barátságot, szeretet, törődést, ami az együtt töltött évek és közös élmények során kialakult köztük. A 31 diák és a 3 mentor olyanok voltak együtt, mint egy nagy család. Példaértékű volt számomra a gyerekek szófogadása, pontossága, önállósága, együttműködése és a felnőttekkel szembeni tisztelete. Nagyon szépen helytálltak ezen az öt napos megmérettetésen, mivel szinte végig dacoltunk az égiekkel, a zord időjárással a szabadtéri programok során. A jól fűtött buszban és a vacsoraasztalnál folytatott vidám beszélgetések aztán hamar feledtették a jeges telet idéző perceket, órákat. A gyerekek és a magam nevében szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett a kirándulás előkészítésében, szervezésében. Külön köszönet illeti Jucit, Attilát és Juditot, azaz a mentorokat a profi színvonalú lebonyolításáért, valamint Barnabást a gyönyörű képekért!

Végül nagyon szépen köszönöm ezt az élményt a kirándulás minden résztvevőjének bízva a további jó együttműködésben!

Szabó Zsuzsanna

önkéntes