Diplomakoncert

Diplomakoncert

„2022.05.30.-án, Pénteken került megrendezésre Pécs 3-as csoporttársam, Szereceán Tihamér diplomakoncertje a Budapest Jazz Club-ban. Az esemény ingyenes volt, így nem volt határ szabva a hallgatóság létszámának és így az elfoglalt ülőhelyek mellett álló érdeklődőkkel telt meg a koncertterem. Maga a performansz egy életre szóló élmény volt: A zenekarból mindenki választott egy-egy számot, amit alaposan megtanulva és begyakorolva mutatták be számunkra. Érződött a zenészek összhangja, együttműködése és felkészültsége a választott zeneszámokban. Tihamér választását egy korábbi esemény is részben befolyásolta, mivel a Snarky Puppy együttes egyik alapító tagjával, a Grammy-díjas Bill Laurance-szel lépett fel zenekarával. Az Ő dala a Red Sand volt, amit Bill szerzett. Érzésem szerint ebben a számban nyilvánult meg a legjobban mindenki zeneisége, de ami a legfőbb, látszódott, hogy mind az előadók, mind a közönség élvezte a produkciót. További sok sikert kívánunk Tihamérnek és szívből gratulálunk a színvonalas előadásához, amivel hivatalosan is Jazz Basszusgitáros lett.”

Wensofszky Balázs, Pécs 3-as csoport