ECDL tábor

ECDL tábor

Mohácson a Közösségi Házban ezen a héten (június 18. – 22.) tartjuk Mohács 1-es és 2-es csoportjának az ECDL – táborát. A negyedik modult, a táblázatkezelést gyakorolják a gyerekek intenzíven, minden nap. A tanulás mellett azért jut idő egy kis kikapcsolódásra is. Közösen sétálunk a városban, fagyizunk, sokat fociznak a gyerekek a pályán és az x-box előtt ülve is. Mindkét csoport mentori órával kezdte a hetet, ahol kitöltésre kerültek az elégedettségi és tábori nyilatkozatok. Örömmel nyugtáztuk, hogy mindenki sikeresen befejezte általános iskolai tanulmányait és izgalommal várja az új iskolát. Minden napunk finom ebéddel és jégkrémezéssel fejeződik be.

KÉPEK