Egészségtábor Nagybajomban

Egészségtábor Nagybajomban

Az egészségtábor második napja Böhönyén, a mentőállomáson indult. Az állomás vezetője és kollégája ismertették az alapvető esősegélynyújtás elemeit. Megmutatták, hogyan is néz ki belülről egy mentőautó, és hogy milyen eszközöket használnak egy mentés során. Azoknak, akik szerették volna, megmérték a vérnyomását. Nagy örömünkre bekapcsolták a szirénát is. Délután Gyurka Adrián, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa tartott interaktív előadás a drogokról és a drog prevencióról.

      

 

A mai napon (augusztus 27.) Nagybajom 1-es csoportjának megkezdődött az egészség tábora, először Kovács Szandra kis-mentor az egészséges táplálkozásról a mozgás fontosságáról tartott nekünk előadást. Majd elkészítettük saját étkezési piramisunkat. Délután Bogdán István kis-mentor vezetésével Just Dance-n keresztül mozgatott meg minket. Nagyon szórakoztató, feltöltődést és új ismereteket biztosító napot tudhatunk  magunkáénak. Nagybajom 1-es csoport

A délelőtt folyamán a rendőrség munkatársa egy közlekedés biztonsággal kapcsolatos interaktív foglalkozással készült számunkra. Megtanultuk, hogy milyen kiegészítésekkel rendelkezik egy jól felszerelt bicikli, mellyel tanpályán fel is mérhettük az ügyességünket. Két különleges szemüveggel megtudhattuk, hogy az ittasság illetve a drogos, bódult állapot mennyire befolyásolja a látásunkat és hogy ez milyen veszélyekkel jár. A délelőtti programot egy KRESZ teszttel zártuk. Ebéd után Kovács Szandra kis-mentor tartott felvilágosítást a serdülőkor folyamatáról. Az előadás után Varga Tünde önkéntes mutatta be a gyógymasszőr és a kineziológus szakma eszközeit és módszereit.

Kovács Szandra NB1

Az Egészségtábor 4. napján Kovács Richárd világbajnok testépítő mutatta be életvitelét, beszélt a versenyeiről, hogy mit tett azért, hogy elérje, amit. Őt követően Kaszásné N. Andrea kozmetikus beszélt munkájáról, a megfelelő tisztálkodás fontosságáról, tanácsokat adott lányoknak-fiúknak egyaránt, utána pedig megmutatta nekünk a munkahelyét. Ezt követően Gázsik László önkéntes vezetésével elmentünk a nagybajomi halastóba ömlő folyamhoz, ahol a környezetvédelmi technikusok egyik egyszerű vízminőség-ellenőrzését próbálhattuk ki, az ún. BISEL-módszert. Thuróczy Levente NB1

Az egészségtábor utolsó napja számunkra a hét értékelése volt, csoportokban, projektmunka keretében dolgoztuk fel a hét eseményeit, és előadtuk azokat, valamint kitöltöttük, amit ki kellett. Az egészséges étkezés margójára Gázsik László zöldségsalátát szolgált fel nekünk, Urr András banánturmixot, Varga Tündi pedig gyümölcssalátát kóstoltatott velünk.
Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget, hogy ilyen jó hangulatban tanulhattunk és próbálhattunk ki új dolgokat! – NB1 csoport