Együtt lenni jó!

Együtt lenni jó!

Február első szombatján a Jászság 4-es csoportjának egy része közösen töltötte a napot. Délelőtt a varrótanfolyamon befejeztük az előző alkalommal kiszabott kötények varrását, az új résztvevők pedig a szabás fortélyaival ismerkedtek meg. Akik az előző tanfolyamon is részt vettek, segítették az újak munkáját. Ezután önállóan készítettek egy egyszerű édességet, a Sport szeletet és amíg a sütemény a hűtőben hűlt, addig megebédeltünk. Ebéd után kihasználva a tavaszias időt, játszottunk egy jót az udvaron, majd a Víz projekt E csoportjának tagjai tovább készítették a kísérleteket bemutató ppt-t és az Életút Napon bemutatásra kerülő fotómontázs tervezését. Ismét egy remek napot töltöttünk együtt. Hábenciusné Balla Andrea, mentor, Jászság 4-es csoport

„2020.02.01-én szombaton Andi néni, a mentorunk varrótanfolyamot tartott nekünk. Miután megreggeliztünk, Andi néni elmondta a varrás alapjait. Ezt követően belefogtunk a munkába. Döcögősen, de egy kis segítséggel jól haladtunk a kötényekkel. Annyira belemerültünk a varrásba, hogy hamar elérkezett az ebédidő, mely során a közösen készített desszertet is megkóstoltuk. Ezen a napon is nagyon sok jó emléket szereztünk.” Murzsa Amira Vanda, Jászság 4-es csoport

„Ebéd után kimentünk játszani az udvarra. Leterítettünk egy gumis szőnyeget és tornáztunk rajta, addig a fiúk fociztak. Ezután bementünk és ettünk a Sport szeletből, amit délelőtt készítettünk. Majd az E csoport tagjaival befejeztük a ppt készítését. Nyomtattunk ki képeket, mivel Andi néni vett egy nagy kartonpapírt, amire majd a fotókat fogjuk elhelyezni, eközben a többiek egy 1000 darabos puzzle-t próbáltak kirakni. Sok mókás pillanatunk volt ma.” Sas Maja Anna, Jászság 4-es csoport