Véget ért az I. Életút Fesztivál

Véget ért az I. Életút Fesztivál

Együtt nőttünk fel, felnőve is összetartunk – ez a gondolat kísért minket végig a Csányi Alapítvány 16., évente megrendezésre kerülő Életút Napján, ami velünk együtt nőtte ki magát egy 4 napos Életút Fesztivállá. A több helyszínen zajló programsorozatok méltón képviselték az elmúlt 18 évet: míg az Életút Moziban visszatekinthettünk a kezdetekre, az Életút Laborban a jövőbe tekinthettünk a Dr. Karikó Katalin által támogatott kutatásokon keresztül. A természetismeret mellett a művészet is minden téren képviseltette magát: a képzőművészek az Életút Galéria kiállításán mutatták meg magukat, a vers és írás szerelmesei az Életút Pódiumon kaptak helyet, míg az egész Fesztivált a Csányi Band és a Kamarazenekar fergeteges koncertje zárta a nagyszínpadon.

 


2023. április 27., csütörtök

Az első nap a megérkezésről, a régi emlékek felidézéséről, barátságok megújításáról, s újak megkötéséről szólt. A tábort a hagyományokhoz híven dr. Radoszáv Miklós, operatív igazgató nyitotta meg. Kedves szavaival bátorította a gyerekeket, hogy érezzék jól magukat, és bátran mutassák meg tehetségüket. Az első nap mindig az előkészületektől hangos: a kiállítások, pályázati anyagok megépítése, elrendezése, a kutatási labor berendezése és a főpróbák zajlanak ekkor, miközben úton-útfélen egymásba botlik egy-egy régi és új ismerős.

 


Tűvétevők

2023. április 28., péntek

A második, pénteki napon a Színezd ki a világod! és a Vagyok, aki vagyok pályázat egytől-egyig kiváló produkcióit mutatták be kicsik és nagyok egyaránt a zsűrinek. Ezúton is köszönjük a zsűri tagjainak az értékes munkát: Dr. Aáry-Tamás Lajosnak és Török Andrásnak, akik az S10 Akadémiát képviselték az eseményen, Virovecz Vandának, Fehér Elemérnek, Kalla Andreának, Szász Katalin Melindának és Kuckó Nadinnak, illetve Nagy Ildikónak, Szabó Rolandnak, Kaszás Andreának, Mikics Péternek és Járay Biankának, akik a Vagyok, aki vagyok pályázat zsűrizésében vettek részt.

 

A Színezd ki a világod! pályázat helyezései:

  1. helyezett – Fiatalság (Kaposvár 1, Kaposvár 2 csoportok) és Móczó Martin (Szeged 2-es csoport)
  2. helyezett – Tűzmadarak (Szentes 1, Szentes 2 csoportok) és Mi ötvenen túl is… (Nagybajom 2-es csoport)
  3. helyezett – A legkisebb ugrifüles (Nagybajom 3) és Füle Viktória (Jászberény 2-es csoport), Sik Maja (Mohács 2-es csoport) és Szereceán Tihamér (Pécs 3-as csoport)

 

Különdíjasok:

Török Fanni Mira (Szeged 3-as csoport)

Pörgettyű (Szentes 2-es csoport)

Tulipán különdíjban részesült az Erdélyből érkezett csapat.

A Vagyok, aki vagyok pályázat helyezései:

Nemez:

Németh Henrietta (Jászberény 1-es csoport)

Szűcs Lili (Jászberény 1-es csoport)

Nagy Erika (Jászberény 1-es csoport)

Székely Borbála Fruzsina (Jászberény 2-es csoport)

Hégete Alexandra (Jászberény 2-es csoport)

Pasztell:

Burkus Lili Boglárka (Jászberény 4-es csoport)

Pege Angelika (Jászberény 4-es csoport)

Sas Maja Anna (Jászberény 4-es csoport)

Kovács Hanna (Jászberény 4-es csoport)

Kezdő természetfotós kategória:

Sas Maja Anna (Jászberény 4-es csoport)

Haladó természetfotós kategória:

Petrovszki Ramóna (Szeged 2-es csoport)

Művészfotó kezdő:

Váradi Fanni (Kaposvár 1-es csoport)

Művészfotó haladó:

Vajda Milán (Nagybajom 2-es csoport)

Akrill:

Kiss Noémi (Jászberény 3-as csoport)

 Vers:

Pretz Jázmin (Kaposvár 2-es csoport)

A második napon tartottuk meg az egész évet átívelő foci- és sakkbajnokságunk, valamint a csocsó- és fifabajnokságok döntőit is. Külön öröm volt számunkra az erdélyi CSÁSZ-kupa győztes csapatát köszönteni, akik a nagyok divízióját erősítve vettek részt a focibajnokságban, s játszottak egy döntő meccset is az Alapítványi válogatottal. Célunk, hogy tovább erősítsük a határon túli kapcsolatainkat, hiszen Alapítványunk egyik célja a határon túli értékek megőrzése és erősítése. Külön köszönjük Papp Edward kurátornak a díjátadásban való részvételt és hogy végigszurkolta velünk a rendkívül izgalmas mérkőzéseket. A bajnokságok eredményei itt érhetők el. 

 

2023. április 29., szombat

Dr. Csányi Sándor köszöntője

A szombati napon került sor az Életút Fesztivál Gálájára, ahol az Alapítvány tagjai zenés, táncos produkciókkal mutatták meg magukat, de bemutatkoztak legújabb csoportjaink is, illetve színpadra vonultak az Életút Programot teljesítő egyetemisták is, hogy átvegyék a Program befejezéséért járó oklevelet és ajándékot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tavalyi év után újra kiosztásra kerültek a Csányi Alapítvány Nagykövete díjak, amelyet a Csányi Alapítvány Gyermekparlamentje hozott létre az Alapítvány nevét öregbítő kivételes támogatottak elismerésére. Idén Karácsonyi Gellért, Sárközi Emma, Majoros Ivett, Pege Gyula, Gálosi Patrik, a Csányi Alapítvány Kamarazenekara és a Csányi Band, valamint a jászsági AMÖR projekt résztvevői vehették át a címet.

A kitüntetésben részesülők mellett színpadra léptek az idei tanév legeredményesebb tanulói is.

 

A Tehetségek Színpadát Alapítónk, Dr. Csányi Sándor nyitotta meg, üdvözölve vendégeket, gyerekeket, kollégákat, aki az elmúlt 18 év értékelése mellett sok motiváló gondolatot is megfogalmazott a fiatalság felé.

Az idei évben Ágoston Attila díjat vehetett át Nagy Ildikó jászberényi mentor, Balogh Ádám önkéntes az Életút Program kiemelkedő színvonalon végzett végrehajtásáért, Kiss Kinga (Jászberény 2-es csoport) és Bogdán Mária Eszter (Nagybajom 1-es csoport) az Életút Programot példaértékűen való teljesítésért. A Támogatók közül a díjat idén Morvai Tamás, a Primaenergia Zrt. vezérigazgatója, Szeles Szilvia, Szrenko Zoltán és Csontos László, az OTP Bank munkatársai kapták.

Külön megtiszteltetés volt, hogy Philadelphiából online becsatlakozott a Gálára Dr. Karikó Katalin is, aki így élőben követhette a szegedi-, nagybajomi-, és jászberényi Közösségi Házak csoportjainak ajándékának átadását is: a kutatási anyagaik és eredményeiket összefoglaló kiadványt, amelyet Dr. Karikó Katalin nővére vett át. Reméljük, jövőre élőben is találkozhatunk támogatónkkal! Vendégeink ajándékcsomagja tartalmazta a természetismereti projektjeinket összefoglaló kiadványunkat, valamint annak angol nyelvű kivonatát, melyeket digitális formában a honlapunkon is közzé teszünk.

 

Karikó Katalin üdvözlése

 

A Gála után természetesen a lazítás sem maradhatott el, és mind a gyerekek, mentorok és támogatók együtt élvezhették a majális szellemében megrendezett ünnepi kavalkádot, ahol a vattacukortól a minigolfig színes programok emelték a nap fényét. A szellemi töltekezés pedig a délután folyamán sem állt meg: az Alapítvány kíváncsi tagjai, támogatóink és meghívott vendégeink körbejárhatták a helyszíneket, ahol bemutatókkal, tárlatvezetésekkel és kiadványokkal várták a fiatalok az érdeklődőket.

Az Életút Fesztiválon mindenki célja volt, hogy bemutathassa, miről is szól Alapítványunk: a törődés, a kapcsolatok kialakítása és ápolása, a szellemi fejlődés és élretörés jegyében képviseltük magunkat. Azt is megmutatták, hogy jó úton indultunk el és jó utat járunk; megmutattuk, hogy ügyünk minden izzadságcseppet megér és hogy az Életút Program „érettségi bizonyítványában” szereplő osztályzatok egyértelműen azt igazolják, hogy az induláskor kidolgozott alapkoncepció bevált, a befektetett munka megtérült.

 

Köszönjük minden kedves Támogatónknak, Kuratóriumi Tagunknak, Mentorunknak, Fejlesztőnknek, Önkéntesünknek, hogy napról napra bebizonyíthatjuk: az álmok igenis valóra válnak!

Külön köszönjük Alapítónknak, Dr. Csányi Sándornak és Csányi Erikának, a Kuratórium elnökének, hogy az alapítás gondolatától 18 éve a mindennapjainkban is mindent elkövetnek a támogatott fiatalok tehetségének kibontakoztatásáért és sikeres életútjukért.