Érettségizünk …

Érettségizünk …

„Előtted a küzdés, előtted a pálya, az erőtlen csügged, az erős megállja…” (Arany János)

Április utolsó hétvégéjén elballagtak, a Nagybajom 1, a Pécs 2, a Jászberény 2 és Kaposvár 2 csoport végzős diákjai a középiskolákból. Hétfőn megkezdődtek az érettségi vizsgák.

Az első napon
Magyar nyelv és irodalommal kezdődött hétfőn a május-júniusi érettségi sorozat. A diákok két feladatlapot kaptak: a szövegértési feladatsorban Moravcsik Gyula: A papiruszok világából” című könyvének részletéből kaptak idézetet a diákok, s ehhez kapcsolódtak a rövid kérdések, majd a szövegalkotás részben Csoóri Sándor Nomád naplójának részlete alapján érvelhettek, Tamási Áron Szerencsés Gyurka novelláját elemezhették, vagy összehasonlító elemzést írhattak Illyés Gyula és Vörösmarty Mihály verseivel.

„Szerintem kevés volt az első részre 60 perc. Szinte mindenki (legalábbis itt) Tamási Áron Szerencsés Gyurka című novellájának elemzését választotta, mert az volt a legemberibb, arra meg sok volt a 180 perc, másfél órával előbb végeztem, sok sikert mindenkinek a holnapi matekhoz!”

„Nekem bőven elég volt 60 perc az elsőre is, a másodikra a 180 meg végképp.”

A második napon

Matematika feladatsort kellet megoldaniuk.

„A matek első része könnyebb volt, mint általában amik voltak, a második nehezebb volt, de nem volt nagyon vészes…”
„A matek második része volt a könnyebb, ott mindent megoldottam, nekem az első része volt kevésbé szimpatikus. Jobban sikerült, mint amire számítottam, sokkal.”

A harmadik napon
Ezúttal történelemből faggatták a diákokat. Idén az athéni demokrácia és az iszlámvallás került a középszintű érettségibe, valamint a magyar államalapításhoz a Rákóczi-szabadságharchoz kapcsolódó kérdések is felbukkantak. Továbbá a dualizmus korának etnikai viszonyai, az ország II. világháborúban betöltött szerepe, a Kádár-korszak és a magyarországi cigányság helyzete is helyet kapott a feladatsorban.

„A töri feladatai is jók voltak, és az esszék is, megírható volt.”

„A 2016. évi májusi történelem érettségim érzésem szerint jól sikerült, mert tanáraimnak és önszorgalmamnak köszönhetően jól felkészült voltam. Az esszé feladatok megoldása nem okozott nagyobb problémát, mert a téma az évek során többször is előkerült tanulmányaimban. A feladatok megoldása komplex tudást igényelt, segítségemre a helyes forráselemzés és az atlasz használat lehetősége volt. Bízom abban, hogy jól sikerült!” Sólya Mihály, Pécs2 csoport

 

Így láttuk mi

„Két nyelvből érettségiztem, bár németből C1 nyelvvizsgám van, szükségem van az emelt érettségi pontjaira. Angol-német szakon szeretnék továbbtanulni a PTE tanárképző szakán.  Úgy gondolom, mindkét érettségi megoldható volt, az angol talán egész könnyű is. Hamar végeztem a megoldással, kb. fél órával korábban sikerült befejeznem az írásbeli feladatokat.” Roubál Nikolett, Pécs 2.

„Május 2-tól május 6-ig tartó héten érettségi vizsgákon vettünk részt, ki középszinten, ki emelt szinten mérettette meg magát. A média szerint az idei feladatsorok egyszerűek és könnyen megoldhatóak voltak, ám néhol nagy küzdelemnek tűnt egy feladat végére jutni, mint például a matematika feladatsorok II.része, ahol függvényes, valószínűség számításos és egyéb elgondolkodtató feladatokat kellett megoldanunk. A hetet magyar nyelvtan és irodalom dolgozatokkal kezdtük, amely a diákok többségének siker élményeket adott. A történelemre vonatkozó feladatok minden korszakot és fontos eseményt átfogóak voltak, de némi felkészüléssel és egy jó atlasszal eredményesen dolgozhattunk. A hét végét a nyelvi vizsgákkal zártuk, az angolosok csütörtökön, míg a németesek pénteken mutathatták meg az idegen nyelvi tudásukat.” Petrovics Vivien, Pécs 2.