Eseménydús szombatunk volt!

Eseménydús szombatunk volt!

Március 9-én, szombaton a kaposvári 4-es csoport öt tagja is sikerrel szerepelt.

Burucz Nóra a kaposvári Mágusok Egyesület tagjaként a gyermek kupában nagyarányú győzelmet aratott. „ Először a Tamási fiú csapattal mérkőztünk meg.  Nagyon nehéz mérkőzés volt, mert a fiúk fizikálisan sokkal erősebbek voltak nálunk, de sok küzdelem után nyertesként kerültünk ki a csatából. Másodszor a Kaposvári Gyakorló Iskola csapatával küzdöttünk meg. Ők egy olyan lány csapat, akik talán Kaposváron évekig a legjobbak voltak. Eddig még csak egyszer sikerült legyőznünk őket, egy ponttal, ezért nagyon vártuk ezt a mérkőzést. Szerencsére én is részt tudtam rajta venni! Meglepetésünkre már az első negyedben több ponttal vezettünk. Hittünk benne, hogy talán most fölénnyel győzedelmeskedünk. A csapat összefogás meghozta sikerét, 20 pont különbséggel nyertünk! Ezúton szeretném megköszönni mentoromnak, Mérinek, hogy részt vehettem ezen a tornán. Így nekem is szerepem lehetett abban, hogy két győztes mérkőzéssel zárjuk a napot!”

A 30. alkalommal megrendezett Zrínyi matematika verseny Somogy megyei díjátadóján a legeredményesebb 94 diákot jutalmazták. Nagyon büszkék vagyunk, mert Radó Barnabás Tamás az 5. osztályos korcsoportban 5. helyezést ért el.

Varga Petra és Vincze Dániel a XXVIII. Evangélikus Hittanverseny egyházmegyei fordulóján Zalaegerszegen ért el szép eredményt: Petra 4. lett csapatával, Dani pedig első helyezést ért el, így továbbjutott az országos versenyre!

Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület és a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület szóló és páros gyermektánc versenyt hirdetett, melyen 67 páros szerepelt Szekszárdon szombaton. Sármány Enikő is bemutatta tudását párjával és ugyan nem sikerült most dobogós helyezést elérni, de felkészítő tanárai szerint gyönyörűen táncolt, mélyen megélve a táncot.

Nagyon büszkék vagyunk rátok, további sikereket kívánunk nektek!

Halász Marianna, mentor, Kaposvár 4-es csoport