Évadnyitó túraklub
„Az elmúlt tanévet túraklubbal zártuk az újat ezzel folytattuk szeptember első szombatján. Most kicsit más terepet választottunk, az eddigi erdei túraútvonalat egy természetvédelmi területtel határos rétre terveztük meg. Egy belső – somogyi zsáktelepülésről, Nadalosból indultunk, rövid akácerdős szakasz után a somogyfajszi rét állat– és növényvilágát ismerhettük meg. Őszintén szólva erősen kételkedtem abban, hogy ez a rét ad annyi vizuális élményt, mint például a Mecsek dombos vidéke. De tévedtem! Úgy érezhettem magam, mint a szavannán, legalább is azt képzelem ilyesmi lehet a szavanna is. Az állatok nyomait felfedeztük, de azok a biztonságosabbnak tűnő, sűrűbb zónákban voltak. A rét nagy részén természetes csapadék által keletkezett tavak voltak – a térkép szerint. Mentorunk elmondta, hogy azért javasolta ezt a túrát, mert a májusi kirándulása során a nagy területű tórendszer gazdag madárvilágot vonzott. Sajnos – mély döbbenetünkre – a tavakból szinte semmi sem maradt, szinte teljesen kiszáradtak. A töltéseken és a kiszáradt medrekben állatok nyomai, valószínűleg az ivóvizet kereshették. A madarak közül egy óriási sast csodálhattunk meg, amely felettünk átrepült. Maga a táj nagyon tetszett nekem, és örülök, hogy ismét valami újat ismerhettem meg. A társaságról annyit mondanék, hogy nem csalódtam, a túra megint jó hangulatban telt, beszélgettünk, megvitattuk a világ dolgait. A saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mit jelent a klímaváltozás, hiszen a szikesre száradt tómeder valószínűleg lehet ennek következménye. De szó esett „vidámabb” témákról is, például az idei év projektjéről, csakúgy, mint a havi programjainkról. Magam részéről, várom a folytatást!” Dausek Nándor, Kaposvár 2-es csoport
Kirándulás, kellemes séta, csodálatos idő, madárcsicsergés, szuper csapat.
Ha röviden kellene leírni, ez összefoglalná a szombati idei tanévben első Nadalos-Somogyfajsz túránkat. De ettől mindig sokkal több történik. Talán a legértékesebb dolog, azok a jóízű, felszabadult vidám beszélgetések, amelyek egy ilyen kirándulás során minél közelebb hozzák egymáshoz a szülőket, gyerekeket. Habár az állatoknak csak a nyomait láttuk (valószínűleg legfőbb oka a tó kiszáradásában keresendő), de szinte hihetetlen volt, hogy egy szitakötő percekig mozdulatlanul ült egy fűszálon, szinte felkínálva magát a nyugodt videózás, fényképezés és tanulmányozás pillanataihoz.
Rácsodálkoztunk mindannyian a két különleges színben pompázó hernyóra, számomra újdonság volt. No és persze a geoláda felkutatása sem maradhatott el most sem, mint ahogyan minden kirándulásunk során igyekszünk bejegyzést tenni, apró ajándékkal megörvendeztetni az utánunk jövő felfedezőket. Jól eső szívvel szólok a tollasozásról, a kilátóról, ami mellett egy kiszáradt szürkemarha(?) koponyára bukkantunk, vagy a hatalmas sík terület közepén álló keresztről, és emlékhelyről, amely egy – a területet kutató – biológus tiszteletére állítottak. Mint mindig most is alig várom a következő alkalmat!
Antalné Szabó Szilvia, szülő