Balatonszemes – Fáy Sikertábor 2019

Balatonszemes – Fáy Sikertábor 2019

1.nap – Balatoni kirándulásunkat a Fáy András Alapítvány munkatársai nyitották meg. Kezdetnek ismertették a szabályokat és az előttünk álló változatos programokat. Az uzsonnát követően Illés Zoltán vízimentő hívta fel a figyelmet a strandolás veszélyeire, hogy a következő naptól kezdve ne kerülhessünk veszélybe. Vacsora után egy játékon vettünk részt, ahol kreatívan ismerkedhettünk meg egymással és a tábor vezetőivel. Völfinger Rebeka NB1

 

2.nap – Az előző napon a Fáy András Alapítvány munkatársai előrevetítették a korán, hétkor kezdődő reggeli futást, aerobikot, és a teljesítésért járó jutalmakat. Nem kis meglepetésemre a teljes gyereksereg összegyűlt, hogy közösen sportoljon egy jót. Reggeli után a diákok pénzügyi ismeretekkel kapcsolatos képzésen vettek részt, majd a délutánt strandolással, társasjátékokkal, kártyázással, és röplabdázással töltötték. A szabadprogram után vacsora következett, amelyet egy játékos sorverseny követett. Gázsik László

3.nap – A kirándulás harmadik napján szintén az agytorna és a strandolás kapta a főszerepet. A különbség a Gázsik Laci által kitalált röplabda-bajnokság volt, melyet a hotel röplabdapályáján játszottunk le, s habár még a döntő hátravan, nagyon jól éreztük magunkat. Az esti program szintén a malac-csapatok közti megmérettetéssel telt, ahol négy állomásnál kellett túlszárnyalni a többi csapatot a délelőtti tréningen elsajátított tudásunkkal és ügyességünkkel. Horváth Dóri NB1

4.nap – A mai napon a szokásos tréning hamarabb ért véget, és ebéd helyett hideg csomagot kaptunk, ugyanis a szervezők vezetésével bevettük a “magyar tengert” és áthajóztunk Balatonfüredre, ahol egy rövid sétát követően fagyiztunk, majd csapatonként kaptunk egy feladatlapot, amely különböző helyszínekre irányított minket, ahol más és más feladványokat kellett teljesítenünk. Skutera Ferenc M3

5.nap – A tábor utolsó napján friss energialökettel ébredtünk és újult erővel vettünk részt az órákon. Ebéd után ki-ki a maga csapatával gyakorolt az esti előadásra, ahol mindenki megmutathatta kreativitását és ügyességét a teljes tábor előtt. Szorosan végeztek a csapatok, de végül a malac-csapat verseny helyezéseit is nyilvánosságra hozták és tortákkal jutalmazták, és mindenkit egy-egy oklevéllel honoráltak a trénerek. Az este legjobban várt programja az éjfélig tartó buli volt, ahol felszabadultan énekelhetett, táncolhatott, szórakozhatott a csapat. Köszönjük a Fáy András Alapítványnak az élményekkel teli hetet! NB1, M3, P2