Fotókiállítás

Fotókiállítás

Szeptember 10-én, szombaton a budapest Tranzit Art Cafe-ban került sor az első Alapítványon kívüli fotókiállításunk megnyitójára. Az eseményen a Csányi Band adott koncertet.

Nagy izgalommal és várakozással készültünk az eseményre. Az elmúlt két évben nagyon sok helyen jártunk és fotóztunk az Alapítvány segítségével. Túráinkon, kirándulásinkon több ezer fotót készítettünk, melyekből az általunk legszebbnek ítélt 12 képet állítottuk ki. A kiállítás szeptember 10-e és 16-a között lesz látható a Tranzit Art Caféban Budapesten.

A hivatalos megnyitóra szeptember 10-én este 20:00-kor került sor. Egri Orsolya a Tranzit Cafe ügyvezetője, dr. Radoszáv Miklós a Csányi Alapítvány operatív igazgatója, és Benczúr Anna a szegedi 2-es csoport fotós tagjának köszöntői után a Csányi Band fergeteges koncertje következett. A koncert alatt az elmúlt két év fotós portfólióját vetítettük ki a résztvevőknek. A megnyitó vendégei között köszönthettük Zoránt az Alapítványunk Kuratóriumának tagját, támogatóink közül pedig Papp Edwárdot az SMP ügyvezetőjét, és Molnár Juditot az OTP Travel vezetőjét.

 

Köszönjük lehetőséget az Alapítványnak és Egri Orsolyának!

Nádudvari Nóra, szegedi 2-es csoport