Hol lakik a boldogság?

Hol lakik a boldogság?

„Szeptember 21-én, kedden, mentorom ajánlására részt vettem Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotójának előadásán, melynek témája a boldogság volt. Az este során számos mesét hallhatott a közönség a világ különböző részeiről. Az első egy örmény halászról szólt, aki eldobott magától mindent, ami boldoggá tette, miután valaki megkérdőjelezte boldogságát. Az előadás további részében a halász meseterápiája zajlott, amely a hallgató számára is tanulságos volt. Az elmondott kínai, japán, maori, mexikói és afrikai mesék segítségével a közönségben ülők is egyre jobban megértették a halászt, és egyre közelebb kerülhettek a válaszhoz is a kérdésre, ki boldog a mesékben? Az előadás után dedikálásra is volt lehetőség, így én is beszélhettem néhány szót Boldizsár Ildikóval.” Patyi Izabella, Szeged 3-as csoport, Szegedi Tudományegyetem, elsőéves magyar szakos hallgató