Hóllókői kirándulás

Hóllókői kirándulás

Május 7-én szombat reggel a Jászberényi Közösségi Ház előtt gyülekezett a Jászság apraja és nagyja, közel százan, hogy együtt induljon Hollókőre egy óriás családként.

Vidám utazás után a Világörökség részét képező élőfalu nem csak a gyermekeinket nyűgözte le, minket szülőket is megérintett a régmúlt hagyományainak átélése. A Hollókői várban rendhagyó történelem órán vettünk részt, ahol Matyit és Attilát nehéz páncélruhába öltöztették, majd ostromjátékban csatáztunk egymással.  A finom ebéd előtt egy tündéri idős néni, Piroska néni mesélt nekünk a palóc, hollókői szokásokról, majd visszarepített bennünket az ő ifjúkorába, hogyan szőttek, fontak és hogyan udvaroltak a fiúk a lányoknak. Nevetéstől volt hangos a környék, mikor a fonóba lopott csókról kiderült a rejtély. Beöltöztették Józsit palóc legénynek, Nórit pedig menyecskének, utána az esküvőn össze is adták őket, majd ahogy illik, jöhetett a finom ebéd.

Ebéd után több kis múzeumot is meglátogattunk.  Különösen tetszett a Babamúzeum.  Ezt a gyönyörű szép napsütéses délutánt fagyizással folytattuk. Akinek kedve volt végig sétálhatott a tanösvényen, vagy csak élvezhette a jó levegőt és a nyugalmat a fehérre meszelt házikók között. Kellemesen elfáradva, élményekkel telve, gondolatban máris visszavágyva szálltunk fel a hazafelé tartó buszra. Köszönjük az Alapítványnak ezt a felejthetetlen napot!
Agócs Éva szülő, Kispál család, Horváth Anna, Zsombók család, Bartakovics család, Juhász-Aba család,

„A várban a történelem órán frissíthették fel a szülők is a történelmi ismereteiket. Felejthetetlen családi kiránduláson vettünk részt. Piroska néni énekelt nekünk, majd ebéd közben beszélgetett velünk. Köszönjük!”  Major Család

„Felejthetetlen élmény volt számomra, hogy a falut láthattam, mivel ilyen helyen és kiránduláson még nem volt részem soha. Nagyon tetszett a faluban a tisztaság, az emberek nyitottsága, kedvessége.” Fehér Endréné

„Nagyon köszönjük a Csányi Alapítványnak ezt  a napot, mert mi csak így jutunk el ilyen szép helyekre.” Nagy család, Czuczu család

„Én mint nagymama, köszönöm ezt a csodálatos, tanulságos napot a magam és az unokáim nevében!” Versényi mama

„Mint csányis anyuka, köszönetet mondok ezért az élményben gazdag napért! Köszönjük mentorainknak a közreműködést, akik felejthetetlenné tették ezt a napot!” Sósné Böbe