Informatika-történeti kiállítás

Informatika-történeti kiállítás

A Szeged 1-es csoport 2013. április 25-én ellátogatott a nemrég nyílt Szent-Györgyi Albert Agóra kulturális tudományos központba.

Az áprilisi kánikulában a csoport a Dóm téren találkozott, de mivel legtöbben éhesek voltak, így a közkedvelt Boci-tejivóban kezdtük a délutánt. Ezt követően ellátogattunk az Agorába, ami mindenkinek újdonság volt. Ez egy négyszintes épület, ahol kulturális, és tudományos kiállítások és rendezvények kapnak helyet. Egy újabb helyszín Szegeden, ahol játszva lehet tanulni.
Először az Informatika-Történeti Kiállítást tekintettük meg, ahol betekintést kaphattunk a informatika és a számítógépek fejlődéséről 1946-tól napjainkig, az ENIAC-tól, az Ural-on és Minszk-en keresztül, a Razdan3-on át a Commodore és IBM gépekig. Egy ábrán követhettük, hogy mennyire felgyorsult az informatika fejlődése, hiszen egyre kisebb fizikai méreten egyre nagyobb adattárolási kapacitás valósul meg. Megcsodálhattuk a Muszka Dániel által 1957-ben épített KATICA robotot, mely a feltétlen és feltételes reflexek szimulálásán kívül „emóciók kifejezésére” is alkalmas, azaz hang- és fényforrás irányába elmozdul, de ha megbökjük megsértődik, és csak simogatás után indul el ismét :-). Játszhattunk Commodore 64-es valamint IBM típusú gépeken „retro” játékokkal, illetve kipróbálhattuk tudásunkat a legújabb mozgás szimulációs technika alkalmazásával.
A szokatlan informatika óra után a színes nemzetközi népviseleti babakiállítást is megnéztük, ami ugyancsak az Agorában kapott helyet.
A tartalmas délutánt egy fagyizással zártuk.

Kovács Dániel diák, Turai Géza informatika tanár, Piroska mentor