Hogyan tanuljunk?

Hogyan tanuljunk?

A jászsági új csoport a sarlóspusztai táborban megkezdett tanulásmódszer tréninget folytatja a jászberényi Közösségi Házban.

A péntektől szombatig tartó tréning első napján felelevenítették a táborban kapott ismereteket, majd különböző új tanulási technikákkal, tanácsokkal találkozhattak. Minden gyermek megismerhette, hogy melyik tanulási típusba tartozik, az otthoni eredményes tanuláshoz kaptak ötleteket, megismerkedhettek a piktogrammos módszerrel, artikulációs gyakorlatokat végeztek, a helyes és szép magyar beszéd elsajátításához, majd az egyik leghatékonyabb kulcsszó-vázlatkészítési technika fortélyait tanulhatták meg, a gondolattérkép készítését.

„Azt hittem, nem bírom majd ki ezt a hosszú napot, de olyan hamar eltelt az idő, mert nagyon jól éreztük magunkat. Legfőképpen az utolsó feladat tetszett. A megfigyelési gyakorlat is nagyon érdekes volt, ahol ábrákat kellett megjegyezni, majd lerajzolni.” Brigi

„Az egy perces beszédek tetszettek a legjobban, ahol egymást osztályoztuk, hogy milyen a beszédtempó, artikuláció, hangerő, az időbeosztás, a tekintet és az intonáció, mert én szeretem a kihívásokat.” Berni

A második napon a babzsákos ébresztő gyakorlat után a gyerekek önvizsgálatot tartottak, hogy kinek milyen tanulást segítő belső tulajdonságokban kell még erősödnie. Együttműködést fejlesztő gyakorlatokat végeztek, majd a vizuális észleléssel kapcsolatos feladatokat oldottak meg. A nap folyamán szó esett a címmeditációról, a skimming (tájékozódó) olvasásról, valamint a rendszerezés fontosságáról is. A monotónia-tűrést fejlesztő feladatokkal kipróbálhatták, hogy mennyire dolgoznak gyorsan, és pontosan. A gyerekek kipróbálhatták azt is, hogy mennyire tudnak követhetően magyarázni, illetve mennyire tudják követni társuk utasításait. Szó esett a szövegtanulás szabályairól, valamint az utolsó órán a szöveges vázlatkészítést gyakoroltuk. Az órák rendkívül jó hangulatban telnek és a gyerekek nagyon aktívak. Szabóné André Piroska

„Egy babzsákos játékkal kezdtük a harmadik napot. Mindenki nagyon gyorsan megtanulta. A mai napon is sokat tanultunk. Volt, amikor 3-4 fős csapatokban dolgoztunk és szorgalmasan végeztük a feladatokat. Például összekevert szavakból mondatokat, majd szövegeket állítottunk össze, fejtettünk titkosírást, közmondásokat csoportosítottunk, olvasási tesztet töltöttünk, kalandoztunk saját tündérvilágunkban, megtanultuk hogyan kell megnyugodni feszült helyzetekben és sokat beszéltünk arról, hogy kinek mivel telik a napja, hogyan osztjuk be az időnket, hogy tanulásra, mozgásra és szórakozásra is jusson idő. Ezt a vidám napot egy csoportos festéssel zártuk.” Viki és Niki

„Ez a három nap nagyon vicces volt. Sokat nevettünk, és Piroska néni rengeteg új dolgot mutatott. A fiúk társasága sok nevetést hozott, e három nap alatt. A társaság nagyon együttműködő és kedves volt. Én és a barátaim sokat fociztunk szünetekben a friss levegőn. Első nap újoncként érkeztünk, de ma már barátként játszunk és tanulunk. Szerintem majd még jobban megismerjük egymást, most csak barátkozunk. A terület lenyűgöző látványt nyújtott számunkra. A mai nap a búcsúzás ideje, de remélem nem örökre. A testvérem, mikor hazaértem figyelemmel hallgatta az újabb és újabb csányis történeteimet, melyek aztán egy füzetbe leírva mesévé váltak. Engem büszkeséggel tölt el, hogy csányis lehetek.” Juhász Máté