Korcsolyázni voltunk.

Korcsolyázni voltunk.

Vasárnap délután (február 3.) a csoportom nagyobbik részével korcsolyázni indultunk a szegedi jégpályára.

Mondhatom, hogy egy sportos csoportom van, hiszen a fele aktív sportoló. Annak ellenére, hogy heti többszöri alkalommal eljárnak foci, kosár, kajak, stb. edzésekre, az alapítványi órákról alig van hiányzás, és a csoport félévi tanulmányi átlaga is egészen jól alakult. Az elmúlt hónapokban a csoportomból szép számmal vettek részt alapítványi pályázatokon és más versenyeken is (matek, angol, nyelvtan, sport, rajz, fotózás), ahol szép eredmények születtek.
Úgy gondoltam, a félévet egy közös, emlékezetes élménnyel zárjuk, hiszen szükség van a jó munka után egy közös kikapcsolódásra is. A korcsolyázás azért is tűnt jó ötletnek, mert egyrészt a csoportom legtöbb tagja lábán még nem volt korcsolya, másrészt ez egy csapatkovácsoló lehetőség is egyben. Öröm volt nézni, ahogy egyre bátrabban korcsolyáznak hol párban egymás segítve, hol egyedül, hol csapatban.
A délután nagyon jó hangulatban telt, amelyet a galériában található képek csak részben tudnak visszatükrözni, hiszen alig tudtunk fotókat készíteni, mert mindig mindenki mozgásban volt. Flow… 🙂      (André Piroska mentor)

„Nagyon jól éreztem magam, és szerintem a többiek is. Nagy élmény volt számomra! Amíg a többiek merészen a tömegben próbálkoztak a korcsolyázással, addig mi Danival inkább a szélén lavírozva éreztük magunkat nagyobb biztonságban. Büszke vagyok magamra, hogy mindössze csak egyszer estem el. A korcsolyázástól éhesek lettünk és kifáradtunk, de a büfében nagyon gyorsan tankoltunk, és mindenki iparkodott vissza, hogy a zárás előtti néhány percet is a jégen tölthesse.” (Viki)
„Első élményem a koripályán remek volt. Köszönöm a lehetőséget!” (Marci)
„Nagyon jó volt, és én nem is estem el!” (Alíz)
„Igaz, hogy én estem a legtöbbet a többiek derűjére, de nagyon jól telt!” (Dani)
„Bár én rögtön egy fárasztó focimeccs után mentem, de jó volt nagyon!” (Gergő)
„Hát, nagyon csúszott, de elég ügyes voltam, szerintem…” (Bence)
„A legtöbben a csoportból kezdők voltak, de a végére mindenki belejött! (Patrik)”
„Nekem volt gyakorlatom a korcsolyázásban, de élmény volt a csapattal együtt lenni.” (Evi)