Kőszeg, ahogy mi látjuk

Kőszeg, ahogy mi látjuk

Az idei év első nyári tábora a pécsi, nagybajomi és szegedi 3-as csoportoknak, valamint a Hargita megyei ifjaknak Kőszegen vette kezdetét.

 

A tábor első napja az utazás jegyében telt. Nagyon örültek a találkozásnak a gyerekek, hiszen régi, kedves ismerősként köszöntötték egymást. A szállás elfoglalását bőséges vacsora követte. Sor került a közös házirend megalkotására és elfogadására. A következő napra vonatkozó programok megbeszélését követően jutott idő kötetlen beszélgetésekre, focira, játékra és sétára a parkban.

Második nap: Kora reggel kezdtük a napot, hogy időben elkezdjük a madarak gyűrűzését a Tömördi Madárvártánál. Keszei Balázs, Illés Péter és Bancsó Sándor természetbúvárok segítségével két csoportot alakítottunk és megismerkedtünk a helyi növény- és madárvilággal. Míg az egyik csoport növényeket gyűjtött, a másik csoport megtanulta a precíz madárbegyűjtés és gyűrűzés folyamatát. A csere után elindultunk vissza a szálláshelyünkre. Rövid pihenő után folytattuk napunkat városnéző túrával, megnéztük Kőszeg nevezetességeit. Az estét egy izgalmas futball mérkőzéssel zártuk.

Harmadik nap: A reggeli után a Jurisics Miklós Gimnáziumba mentünk, ahol az intézmény tanárai az egyik csoportnak interaktív, kísérletekkel tarkított kémia órát tartottak. Ez idő alatt a csoport másik fele meglátogatta a Chernel kertet, ahol szebbnél szebb növényeket és madarakat láthattunk. A délután is a természettudományos ismereteink bővítésével telt. Banán és kivi DNS vizsgálatot végeztünk, valamint a környék természetes vizeinek minőségvizsgálatát végeztük el. Vacsora után jöhetett a jól megérdemelt foci és városnézés.

Negyedik nap: A mai napot mindannyian nagy izgalommal vártuk, hiszen egész napos túra várt ránk. A Jurisics Miklós Gimnázium tanárainak vezetésével túránk első állomása a velemi Szent Vid kápolnája volt. A bronzkorban a Szent Vid-kápolna helyén kiterjedt és nagy jelentőségű város feküdt, melynek házait a hegygerinc körüli mesterséges teraszokra építették. Később a Római Birodalom idejében egy őrtorony állt itt. Innen jól védhető volt az a vízvezeték-rendszer, amely az egykori Savaria (mai Szombathely) vízellátását biztosította. Majd avarok népesítették be a környéket, temetkezési helyeik régészeti feltárása folyamatban van. Az Árpád-korban is erődített hely volt, amit állítólag Jurisics Miklós a kőszegi várral együtt védelmezett a török ellen. Helyén 1713-ban Hilerian szerzetes építtetett remetelakot és kápolnát. Az egyhajós barokk épület mai alakját 1859-ben alakították ki. Túránk célállomása az Írott- kő volt. Az Írott-kő a Kőszegi-hegység és egyben Dunántúl legmagasabb, 882 méteres pontja. Az egész napos túrát vacsorával, majd fagyizással zártuk. Ezen az estén sem maradt el a foci és az esti EB meccs.

Ötödik nap: A mai nap reggelén izgalommal ébredtünk, hiszen ma került sor a szóbeli nyelvi vizsgákra. Mindenki gyerek felkészülten érkezett, eredményesen szerepelt a megmérettetésen. A nagy izgalmat egy újabb túrával vezettük le, a Hétvezér-forrást tekintettük meg. Este nem maradhatott el a jól megérdemelt fagyi és az EB meccs.

Hatodik nap: A mai nap egész napos kiránduláson vettünk részt. Először Nagycenken a Széchenyi kastélyt tekintettük meg. Ezt követően Sopronban a belvárost, valamint a Tűztornyot vettük birtokba. Lelkesedésünk tovább fokozódott, mikor megtudtuk, hogy kipróbálhatjuk a város mellett lévő bob pályát. Mai kirándulásunk a fertőrákosi kőfejtőben ért véget. Az utolsó esténk Kőszegen vidámsággal, nevetéssel teli volt. Felidéztük a hét legszebb perceit, fontosabb eseményeit. Közösen szurkolhattunk a mai EB meccsen részt vevő csapatoknak. Szuper hetet tudhatunk magunk mögött, élmények sokaságával térünk haza.

Így láttuk mi….

Immár második alkalommal veszünk részt a Csányi Alapítvány által szervezett nyári táborban önkéntesként, de első alkalommal közösen. Ebben az évben mi kaptuk azt a feladatot, hogy a három Közösségi Ház (Pécs, Nagybajom, Szeged) diákjait idegen nyelvből vizsgáztassuk. Nagy öröm volt számunkra, hogy a gyerekek kiválóan teljesítették a vizsga követelményeit, bár számukra ez már a szünidőre esett. Sok kiemelkedő és magabiztos feleletet hallhattunk, mely a felkészítő tanáraik munkáját dicséri. Emellett nagy öröm volt számunkra részt venni a jobbnál jobb programokon, amelyeket a kőszegi Jurisich Gimnázium kiváló tanárai tartottak fiataljaink számára. A túrák során alkalmunk nyílt közelebb kerülni nem csak saját diákjainkhoz, hanem a többi Közösségi Ház tanulóihoz is. A látottak alapján úgy gondoljuk, hogy ez az egy hét remek csapatépítő együttlét volt a gyerekek számára és megalapozza a Házak jövőbeni jó együttműködését is. Nyelvtanárként úgy gondoljuk, hogy a tanítás és a célok megtervezésének szempontjából kiváló lehetőség adódott a közös beszélgetések alkalmával. Örülünk, hogy a csapat teljes értékű tagjává válhattunk! Reméljük, hogy  nem csak erre a rövid időre.

Jobbágy Kata és Dévainé Bagány Márta

A kismentorok szemszögéből…

Csodálatos hetet tölthettünk el június 27 és július 3-a között Kőszegen kismentorként. Lehetőségünk nyílt megismerni a fiatalabb alapítványi társainkat és eltölteni velük egy kellemes közös hetet. Színes programokon vehettünk részt és feleleveníthettük egykori élményeinket. Boldogsággal töltött el bennünket, hogy segíthettünk és átadhattuk eddigi tapasztalatainkat nekik. Reméljük, hogy lesz még lehetőségünk hasonló élményekben részesülni!

Bugyi Gabriella Jászberény 2, Kovács Dániel Pécs 2

Ahogy vendégeink látták…

Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy részt vehettünk a Csányi Alapítvány által szervezett nyelvi és természetismereti táborban. Hosszú utazás után végre megérkeztünk Kőszegre, együtt a magyarországi diákokkal és mentoraikkal. Első napi ismerkedés, beszélgetés után érdekes, élménydús programokon vehettünk részt.
A második napon ellátogattunk a tömördi madárvártába, ahol betekintést nyerhettünk a madárfogás és madárgyűrűzés csodálatos világába. Ugyanitt megismerhettük a vidék növényvilágát is.
Délután városnézésre került sor. Felsétáltunk a Szulejmán dombon lévő kilátóhoz, ahonnan panorámás kilátás nyílt Kőszeg városára.
Harmadik nap a Jurisich Miklós Gimnáziumban kémia és biológia órákon vettünk részt, ahol érdekes kísérleteket végezhettünk. Maradandó élményt jelentett számunkra a banán DNS-ének kimutatása, valamint a patakvíz minőségének vizsgálata.
Ugyancsak ezen a napon, délelőtt, ellátogattunk a Chernel kertbe, ahol különleges, egyedi növényeket, madarakat csodálhattunk meg.
A negyedik napon izgatottan indultunk egész napos túránkra, a Dunántúl legmagasabb hegységére, az Írottkőre (Geschreibenstein). Érdekes volt számunkra, hogy „fél lábbal” átléphettünk Ausztriába. Visszafelé utunkba esett a Hörmann forrás is.
Az ötödik napon felmérték angol nyelvtudásunkat.
Délután Kőszeg újabb nevezetességét fedeztük fel: a Hét-forrást.
Hatodik nap reggel ismét útra keltünk. Ezúttal Sopront látogattuk meg. Nagycenken betértünk a Széchenyi kastélyba, a legnagyobb magyar egykori szülőházába. Sopron belvárosában felmentünk a Tűztoronyba, ahonnan madártávlatból szemléltük meg Sopront és környékét.
Hangulatunk csúcspontjaként birtokba vehettük a Sopron melletti bobpályát. Kirándulásunkat a felsőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban zártuk, ahol szintén maradandó élményeket szerezünk.
Ez a hét számunkra felejthetetlen napokat nyújtott. Gazdagon feltöltődve tértünk haza szülőföldünkre, Erdélybe.
Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy részesei lehettünk ennek a tábornak. Szeretnénk megköszönni a kőszegi tanároknak, valamint a Csányi Alapítvány mentorainak türelmét, kedvességét, önfeláldozó munkáját. További sok sikert!

Feleki Edit, Jakab Henrietta, Nemes Hortenzia, Czine Buzsi István