Közös Közlendőink

Közös Közlendőink

Kiskamaszokat nevelve tudjuk, hogy nem egyszerű a közös nyelv megtalálása, szót érteni gyermekeinkkel, vagy az ő szemszögükből nézve, kamaszként megértetni magukat a felnőttekkel.

Ebből a mindennapi tapasztalatból kiindulva nagy érdeklődéssel mentünk el a Szülők Akadémiájára, november utolsó szombatján a Kaposvári Közösségi Házba. Örültem annak is szülőként, hogy két olyan fejlesztő volt az előadó, akikről otthon már sokat hallottam (mind jót). Tolnai Mária a gyerekek drámatanára az én-közlésekről beszélt nekünk, s nem csak elméletben, hanem nagyon jó gyakorlatokban próbálhattuk meg, mennyire tud hatékony lenni a kommunikáció az úgynevezett „én-közléssel”. Fontos, hogy a beszélgetőtársunkkal úgy beszéljünk, hogy abban semmilyen minősítés ne legyen, hogy próbáljunk egyensúlyt teremteni az érzelmeink és az érdekeink között. Jó volt tapasztalatot cserélni szülőként arról, hogyan tudunk vagy nem sikerül beszélni kamaszgyerekeinkkel. A gyakorlati részben talán egy kicsit belevittük a pszichológiàt is, ami igazából az egyes élethelyzetek törvényes velejárója, hisz konkrét eseteket nézve, a viselkedés lelki megközelítését is vizsgáltuk. Gombos Péter tanár úrral folytatott beszélgetésünk során megismerhettük gyermekeink olvasáshoz fűzött kapcsolatát. Tapasztalatot cseréltünk, milyen érdeklődési körük van a fiúknak és a lányoknak, megvitattuk a kötelező olvasmányok hasznát és kárát. Összeszedtük, mennyi minden befolyásolja, hogy egy gyermek szeret-e olvasni, hogyan tudjuk kiskorban rávezetni és segíteni a lurkókat, hogy kedvet kapjanak egy könyvhöz, az olvasáshoz. Ebben az esetben nem az indul hátrányos helyzettel, aki anyagilag szegény környezetben nő fel, hanem akinek nem mesélnek, nem beszélgetnek vele, ezáltal fantáziája sem tud fejlődni, nem fog érdekesnek tartani egy könyvet, mert nem tudja elképzelni. Végezetül ígéretet kaptunk egy listára, amelyből a tanácstalan szülő kap egy kis segítséget, hogy mit is lenne érdemes elolvastatni a gyermekével.

Hazafelé együtt mehettünk gyerekeinkkel, útközben beszélgetni is próbáltunk, én-közléssel a napi élményekről is akár. Köszönjük szülőtársaim nevében is ezt a remek délutánt.

Antalné Szabó Szilvia, szülő K2 csoport