Kreatív kihívás

Kreatív kihívás

Akiknek sikerült az eltelt két év alatt – mióta az Alapítványnál dolgozom – kicsit megismernie, az tudja, hogy egyik kedves területem a kézművesség, azon belül is a selyemfestés. Azt talán már kevesebben tudják, hogy másik kedvencem a könyv. Gyerekkorom óta rendszeresen, sőt, folyamatosan olvasok, sokféle műfajt szeretek. Nekem a könyv érték, gyűjtöm őket, mostanra egy egész könyvtárnyi összegyűlt belőle. Ennek egy kis részletét meg is mutatom nektek:

A könyvekről jutott eszembe a kaposvári kihívás-sorozat következő feladata is. Kezembe vettem egyik kedvencemet és találomra kinyitottam, majd csukott szemmel ráböktem tíz szóra. Ezek a következők voltak: késő, művész, huszonöt, mosoly, szaladgál, asszony, szabadság, Spanyolország, szív, örül.

A feladat: a megadott szavak segítségével írj egy történetet vagy verset úgy, hogy a szavak mindegyikét fel kell használnod! Az elkészült műveket sok szeretettel és kíváncsisággal várom a halasz.marianna@csanyialapitvany.hu címre.

Halász Marianna (Méri), mentor, Kaposvár