Külföldi nyelvi tábor – Eastbourne

Külföldi nyelvi tábor – Eastbourne

Hetedik nap (június 15.) Sajnos minden jónak vége kell, hogy legyen egyszer. Így történt velünk is, mert elérkezett az angliai táborunk utolsó napja. Reggel korán felkeltünk, búcsút vettünk a fogadócsaládjainktól és elkezdtük a hosszú utat hazafele. Az eseménytelen, de annál vidámabb úton jó volt feleleveníteni az egy hét emlékeit és most már tudjuk, hogy miért érdemes nyelvet tanulni és keményen dolgozni a nyelvi versenyen. Köszönjük ezt a szép egy hetet az Alapítványnak.

Hatodik nap (július 14.) Az utolsó teljes angliai napunkon Londonba mentünk el, hogy megnézzünk néhányat a legnevezetesebb látnivalók közül. Jó korán keltünk fel és mentünk a vasútállomásra. Londonban a Victoria pályaudvarról indultunk utunkra, ami először a Buckingham palotához vezetett. Egy kis fényképezkedés II Erzsébet otthonánál és indultunk tovább a Westminster Abby-hez, ahol a királyi család tagjait szokták keresztelni, esketni és eltemetni. Innen pár lépés volt a parlament, aminek a leghíresebb része, a Big Ben tornya éppen felújítás alatt volt. Sebaj, a következő látnivaló a London Eye volt, de a legjobban a London Dungeon-t vártuk. Ez egy igencsak interaktív múzeum, ahol London legjelentősebb történelmi eseményeit élhetjük át igen aktívan. Átvészeltük a pestisjárványt, a nagy tűzvészt és Hasfelmetsző Jacket is. Természetesen nem hagyhattuk ki a londoni metrót sem, ezért a következő állomásunkra, az Oxford street-re így mentünk el. Sajnos nem sok időnk volt nézelődnünk,  mert igyekeznünk kellett vissza a vonathoz. Nagyon elfáradtunk, de nagyon jól éreztük magunkat Londonban!

 

Ötödik nap (július 13.) Elérkezett az utolsó tanítási nap az iskolában. Nem rendes péntek volt a mai, hiszen hétfőn már nem találkozunk az osztálytársainkkal. Holnap még persze találkozunk a vonaton Londonba a többiekkel. Ma délután az iskola után felszálltunk a hop-on hop-off buszra és végigjártuk a Beachy Head, Burlington Gap és a Seven Sisters nevű helyeket. Itt a hófehér sziklákban gyönyörködhettünk és élvezhettük a friss tengeri levegőt. Lazsálásra nem jutott időnk most sem mert a túra után visszamentünk az iskolához, hogy a buszok elvigyenek a családokhoz vacsorázni, majd indultunk is vissza a városba a Curzon moziba. Mindenki kiválaszthatta melyik filmet szeretné megnézni. Ezzel ért végett az utolsó hétköznapunk.

 

Negyedik nap (július 12.) A mai délelőtt is tanulással telt. Egyre jobban belejövünk a suliba és hogy angolul kommunikáljunk a többi diákkal és a vendéglátó családokkal. Mindkét iskolában mindenki megragadja a lehetőséget, hogy kihasználja az utolsó pár napban a lehetőséget, hogy még angolosabb legyen a beszéde. Most, hogy itt vagyunk Eastbourne-ban, nem hagyhattuk ki, hogy megmártózzunk a tengerben is egy kicsit. A délutáni program a kajakozás volt. A tavalyihoz képest egy kicsit melegebb volt a víz és nagyon élveztük az evezést a tengeren. Miután megszáradtunk, a belvárosban volt időnk, hogy nézelődjünk és megvegyük a szuveníreket otthonra. A délután hátralevő részét a családokkal töltöttük, páran pedig a tengerparton találkoztunk egy kis esti beszélgetésre.

Harmadik nap (július 11.) A szokásos reggeli rutin után ma a saját országunk ételeivel foglalkoztunk. Csoportokban kellett a kedvenc ételünk receptjét leírni és képzeletben elkészíteni a többi nemzet ételeit. Kellően meg is éheztünk és igen jól esett mindenkinek a valós brit ebéd. Ezután egy kis szieszta következett majd ketté vált a csoport. A csapat egyik fele a Beachy Head-re sétált fel gyönyörködni a csodás kilátásban, míg a többiek a dagály után a tengerpartot vizsgáltak át. Vacsorára az iskolába mentünk vissza majd kezdetét vették az esti programok. Mi mindannyian az angol-horvát meccset választottuk, de a pályán zajló játékokat is megnéztük. Ismét jó fáradtan vártuk a buszainkat hazafelé.

Második nap (július 10.) Mostanra sikerült felvennünk ismét az iskolai ritmust. Reggeli után már zökkenőmentesen beértünk az iskolába, hogy délelőtt a kialakított csoportjainkkal folytassuk a tanulást. Az órákon most is a beszédre koncentráltunk és nemzetközi csoporttársainkról kellett megtudni a lehető legtöbbet. Délután egy kis kirándulást tettünk Brightonba, ahol a két legnevezetesebb látnivalót, a Pier-t és a Royal Pavilion-t néztük meg. Igazán érdekes volt egy csipet távol-Keletet látni Angliában. Hazatértünk után megvacsoráztunk a családoknál, majd indultunk is vissza az iskolába VB-t nézni majd pedig együtt diszkózni a többi diákkal.

 

Első nap (július 9.) A fárasztó utazós nap után rögtön bele is vetettük magunkat a tanulásba. Kisebb-nagyobb késéssel sikeresen megérkeztünk mindannyian az iskolákba, ahol első körben egy írásbeli és szóbeli teszten vettünk részt, hogy a megfelelő csoportokba osszanak be minket a nyelvtudásunknak megfelelően. A teszt után egy általános eligazítás következett, majd folytattuk a tanulást. Délután pedig Eastbourne-t ismertük meg és volt egy kis szabad időnk magunk felderíteni a belvárost. A délután és az este hátralevő részét pedig a vendéglátó családoknál töltöttük el.

 

Nulladik nap (július 8.) Az Eastbourne-i angol nyelvi tábor résztvevői szerencsésen megérkeztek a késő délutáni órákban Londonba, ahol az iskola egyik önkéntese várt minket. A késő estébe nyúló buszozás után egy gyors vacsorával zárult az első napunk a vendéglátó családoknál.

GALÉRIA