MOL Vidi FC-Chelsea FC

MOL Vidi FC-Chelsea FC

A tegnapi napon utunk (december 13.) újra a Groupama Arénába vezetett, hogy részt vehessünk az Európa Liga csoportkörének utolsó meccsén. Már fél ötkor elindultunk, hogy nyomon követhessük, amint a Vidi összeméri tudását a híres-neves Chelsea csapatával. Bár az idő nem volt valami barátságos, de a hideg és a köd ellenére a fiúk nagyon odatették magukat a londoniakkal szemben. Sok látványos helyzetre figyelhettünk fel és sokszor aggódhattunk egy-egy kétes vagy számunkra rosszabb bírói ítéleten. A 90+3 perc leteltével azonban elégedetten hagyhattuk el mind a stadiont, hiszen döntetlennel végezni egy ilyen nagy csapat ellen, nem nevezhető rossz teljesítménynek. Köszönjük a lehetőséget! Vugerincsek Zsolt SZTE elsőéves hallgató, Szeged 1 és Kovács Dániel  SZTE elsőéves hallgató 1.

Bravúros 2-2-es döntetlent ért el a Vidi FC a Chelsea ellen, úgy hogy a 75. percig vezetésre állt a hazai csapat. A Groupama Arénában több mint 20.000 ember szurkolta végig a mérkőzést. Magyar csapat nem tudott még főtáblán ennyi pontot szerezni. Jó volt látni élőben olyan ismert focistákat, mint Fabregas, Pedro vagy éppen Giroud. Köszönjük szépen az Alapítványnak ezt a remek estét! Balázsi Róbert Mohács