Mozilátogatással kezdtük az új évet

Mozilátogatással kezdtük az új évet

„Az új év első hétvégéjét mozilátogatással töltöttük. Mentorunk meglepetéssel készült, hiszen nem sejtettük, hogy a szombati napunkat szórakoztató eseménnyel zárjuk. Megkérdezte tőlünk, hogy melyik az a film, melyet a jelenleg moziműsoron találhatók közül szívesen néznénk meg. Mivel többen eddig is követtük a Marvel sorozatot, így a „Pókember: Nincs hazaút” című filmre esett a választásunk. A film megnézése előtt is már arról beszélgettünk, vajon miért a „Nincs hazaút” címet adták a filmnek. Erre választ is kaptunk, hisz Pókember nagy áldozatot hoz azért, hogy ismét megmentse a világot. A stáblista végén bejátszott jelenetek, pedig a mi hazafelé tartó utunkon ismét beszélgetésre adtak okot, hogy vajon, hogy is fog folytatódni a Marvel sorozat következő része. Köszönöm, hogy részt vehettünk ezen a programon. Nagyon jó volt közösségépítésként és kikapcsolódásként is!” Kislaki Zsombor, Nagybajom 2-es csoport