Nagyné Koncz Éva kiállítása

Nagyné Koncz Éva kiállítása

Kedves Gyerekek, Szülők, Támogatók, Alapítványi Közösség! 

2023. április 12-én, 16.30-kor megnyílt Jászsági Közösségi Házunkban Nagyné Koncz Éva festőművésznő „Szignó” címet viselő, tájképeket bemutató kiállítása.

A köszöntőt Dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató mondta, s a kiállítást Koncz Gábor festőművész nyitotta meg. Közreműködött Toldi Donát, a Lehel Vezér Gimnázium tanulója.

Nagyné Koncz Éva „Szignó” című kiállításán ezúttal az épített és természeti környezet ihlette képeiből mutat be válogatást. Sok esetben szülővárosát, Jászberényt látjuk a képeken, de kirándulások, alkotótelepi élmények emlékei is kirajzolódnak előttünk. Munkái elsősorban természetelvűek, a látvány hangulati elemeit kiemelve fogalmazza meg az évszakok, napszakok, az időjárás hatását, mintegy kézjeggyé formálva azt a képeken.

A kiállítás 2023. május 4-ig tekinthető meg a Csányi Alapítvány nyitvatartási idejében keddtől péntekig 10-16 óra között, szombaton 9-12 óra között a Csányi Alapítvány Jászsági Közösségi Házának DÉRYNÉ 6 Galériájában. (Jászberény, Déryné u. 6)

Felhívjuk kedves figyelmeteket arra, hogy az Életút Fesztiválra való tekintettel, április 27-én (csütörtök), 28-án (péntek), és 29-én (szombat) a Galéria zárva tart!

 

A megnyitóról készült híradás itt tekinthető meg.