Nyelvórák kreatívan

Nyelvórák kreatívan

A tavasz eljöttével fogalmazódott meg a gondolat, hogy a 6- és 7. osztályosok német óráit összekapcsoljuk kreatív tevékenységgel. Gyöngyfűző technikával tulipánokat készítettünk, miközben németül beszélgettünk a tavaszról.

Megbeszéltük az évszakra jellemző időjárást. A diákok elmesélték, hogy töltötték a húsvéti ünnepeket. Tavaszhoz kötődik Anyák napja, melyhez olvastunk német nyelven 1 verset. A gyerekek nagyon ügyesen haladtak a virág készítésével. Először a szirmokat készítettük, majd a levelek, végül a szár következett. A gyöngyök sokszínűségének köszönhetően, mindenki a saját ízlésének megfelelő színű tulipánt készített. A kreatív tevékenység megosztott figyelmet várt el a diákoktól. Nagy kedvvel alkották a virágokat, miközben fejlesztették nyelvtudásukat. A szókincsbővítés mellett lehetőségük volt német nyelven kommunikálni, ami a szövegértésüket is fejlesztette. Az órák alatt mindenki szorgalmasan dolgozott. Az így elkészített virágokat ajándékba adták édesanyjuknak Anyák napja alkalmából. Több diák, otthon is folytatta tevékenységét, és a nagymamáknak is készített gyöngyfűzéssel tulipánt.

Jó volt látni, hogy nagy kedvvel tevékenykednek és közben ismereteik is bővül. Projektünk eredményesen zárult. Kovács Judit, német tanár, Nagybajom