Oliver!

Oliver!

A pécsi csoportok október 16-án végre ismét színházi élményekkel gazdagodhattak, a Charles Dickens regényéből készült Oliver! című musicalt tekintették meg. Az író Olivér alakjában az emberi jóságot, mint örök érvényűséget kívánta láttatni, amely szembeszáll a gonosszal, és győzelmet arat felette. Lionel Bart világhírű musicaljét 1960-ban mutatták be a londoni West Enden, majd nem sokkal később már a Broadway-n folytatta hódító útját. Azóta szinte mindenhol a világon színpadra állították, és meghódított minden korosztályt. Nagyszerű zenéje és története a zenés színház klasszikusainak sorába emelte.

„Október 16-án ismét ellátogattunk a Pécsi Nemzeti Színházba, ahol az Oliver! című musicalt tekintettük meg. Habár a kötelező maszkviselet nem volt a legkellemesebb, de az egészségünk és szórakozásunk érdekében mindannyian felvettük, és cserébe egy remek előadásnak lehettünk szemtanúi. A darabban a felnőtt színészek mellett rendkívüli gyermek színészek játéka tette szórakoztatóvá az előadást. A fülbemászó dallamok és a csengő gyermekhangok betöltötték a színházat, együttesen elmesélve Twist Oliver világszerte jól ismert történetét.  Jó érzés volt ismét együtt lenni és a kulturális élet részévé válni, a magyar kultúra városában! Köszönjük ezt a remek délutánt!” Polgár Antónia, Pécs 1-es csoport