Országos Versenyeredmények

Országos Versenyeredmények

A mohácsi csoportok diákjai országos versenyeken értek el nagyszerű eredményeket!

Március 23-án vettünk részt öt fős „környezet – szakkörös” csapatunkkal a „Víz Világnapja Országos internetes versenyen”, melynek Suhajda Márk is tagja volt. A verseny három fordulóból állt. A győztes csapatok elutazhattak Esztergomba, a díjátadóra.  Nagyon izgultunk, mert a helyezésünket nem árulták el. Félénken léptünk be a Duna Múzeumba, ahol már vártak minket. A hivatalos megnyitó után eredményhirdetés vette kezdetét. Végre kimondták azt, amiben csak titkon reménykedtünk: első helyezést értünk el! Nagyon boldogok voltunk! Az eredményhirdetés után rövid városnézésen vettünk részt, melynek során megtekintettük a Széchenyi téri Szentháromság szobrot és a Bazilikát, majd felmentünk a Mária Valéria hídra. Nagyon élveztük ezt az élményekben gazdag napot. Reméljük, jövőre is indulhatunk a versenyen.

Sik Maja, Mohács 2.

A tegnapi napon (március 24-én) részt vettem az Országos angol vers-, és prózamondó versenyen, amit a siklósi Sztárai Mihály Református Általános Iskola rendezett meg. Nagyon sok tehetséges gyerek jelentkezett, ezért komoly verseny alakult ki közöttünk. Boldog voltam amikor kimondták a nevem, hogy 3. helyezést értem el. Jó érzés volt, hogy kimehettem a díjamért. Köszönöm a felkészítő tanáraimnak.

Szép Hanna, Mohács 1.