Régészkedés Békésben

Régészkedés Békésben

Egy szűk héten keresztül az Alapítvány két szentesi támogatottja is lehetőséget kapott, hogy betekintést nyerjen a régészet világába egy valódi munkahelyen.

„A Prehistoric Interactions on the Plain Project (PIPP) éppen most fejezte be 2022-es nyári szezonját. A projekt középpontjában a Csökmő-Káposztás-dombi késő neolitikus Herpály-kultúra-beli lelőhely áll, és ebben a szezonban a helyszínen végeztünk felszíni gyűjtést és próbafeltárást. A csapat amerikai és magyar diákokból és szakemberekből, valamint a Csányi Alapítvány munkatársaiból és gyerekeiből állt. Keményen  dolgoztunk együtt, hogy új felfedezéseket tegyünk és többet megtudjunk a múltról!” -Danielle Riebe, projektvezető régész, University of Georgia

„Vasárnap délután indultunk el Vésztőre. Érkezés után elfoglaltuk szállásunkat, majd átmentünk a Musli-szigetre, ahol a feldolgozómunka zajlott és megismertük a csapatot, valamint a lelőhelyet. Hétfőn Csökmőn, a terepen a felszíni leletgyűjtést próbáltuk ki, majd megnyitottuk saját ásatási szelvényünket, amelyben kerámiát és paticsot találtunk. Délután a bázison leleteket válogattunk, számoltunk. Kedd délelőtt folytattuk szelvényünk ásását. A megtalált leletanyagot szakszerűen elcsomagoltuk, majd megismerkedtünk a műszeres helymeghatározással (RTK). A terepmunka után leleteket mostunk. Szerdán befejeztük a szelvényünket, ami elég gazdag volt a leletanyagok tekintetében. Lefotóztuk és egy arra készült lapon nagyon pontosan ábrázoltuk. Csütörtökön délelőtt a bázison segítettünk mosni, pakolni, földmintákat csomagolni. Délután Vésztő-Mágorra kirándultunk, ahol megismertünk egy nyitott tellt – ami egy évezredeken át használt település. Megtekintettük a Csolt-monostort is és pár őskori házrekonstrukciót. A csökmői polgármester úr meghívott minket a tájházba. Ennek megtekintése és az ízletes ebéd után a Körösben fürödtünk egyet. Pénteken összepakoltunk és meglátogattuk a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumot, ahol a kínai agyaghadsereg kiállítását és a nagyon érdekes, átfogó régészeti kiállítást láttuk.

Azért volt jó ez a néhány nap, mert sok ismerettel és élménnyel gazdagodtunk. Reméljük, máskor is lesz lehetőségünk hasonlóban részt venni!” –Berkecz Lotti és Rickert Dávid, Szentes 1. csoport