Egy rendhagyó szerdai nap

Egy rendhagyó szerdai nap

Amikor Eszter néni megérkezett értünk még nem is sejtettük, hogy ezen a szerdán a nyelvi órák helyett milyen kaland vár ránk.

Csak amikor már mindannyian együtt voltunk, akkor árulta el, hogy most egy különleges napot tartunk: ellátogatunk egy közeli madarász állomásra, ami egyben madárkórház is. Jászberény és Jászárokszállás között működik a Sasközpont, a meglepetésprogramunk helyszíne

Két fiatal madarász fogadott minket, akik vezetésével meglátogattuk a röpdékben gyógyuló, vagy egyes emberek által engedély nélkül tartott és tőlük elkobzott ragadozó madarakat. Láttunk parlagi sast, réti sast, kígyász ölyvet, kerecsen solymot, kicsi kuvikot, de békésen sétálgatott a járdán két röpképtelen gólya és legelészett a fűben három, még szürkés színű, fiatal hattyú is.

Nagy élmény volt, hogy félórával az érkezésünk előtt befogott kismadarakat mi engedhettük el, miután minden fontosat megmértek rajtuk és meggyűrűzték őket a madarászok. Sok mindent tanultunk a kint töltött idő alatt, nagyon sok érdekességet hallottunk. Tegyétek próbára ti is magatokat! Ti tudtátok volna?

•    Hogy lehet megállapítani a széncinke nemét?..
Meg kell nézni, hogy a lába között a fekete csík a farka felé szélesedik, vagy keskenyedik. Ha szélesedik, akkor hím példányt fogtunk.

•    Azt hittük Magyarország legkisebb madarát is láthattuk, az ökörszemet, pedig van még nála is kisebb
A sárgafejű királyka.

•    Miért kell a zöldike lábára egy mérettel nagyobb gyűrűt tenni, mint ami éppen megfelelő lenne?
Mert nagyon erős magevő csőre van és a kisebb gyűrűt könnyen lefejtené magáról.

•    A vörösbegy szeme nagyságáról is tanultunk érdekeset, mert viszonylag nagy szeme van.
Méghozzá azért, mert félhomályban, erdőkben, bokrok alján vadászik, a gyepszint kis ragadozója.

•    Miért nevezik a kuvikot népi nevén halálmadárnak?
Mert, ha nagybeteg, vagy halott volt a háznál, mellette virrasztottak és a fényre sok nagy éjjeli lepke jelent meg, amik pedig a kuvikok fő táplálékát jelentik.

Nagyon hasznosan telt ez a délután, szeretjük a meglepetéseket!!!

Jászság 2. csoport, kicsik