Siker, pénz, csillogás a Balaton parton

Siker, pénz, csillogás a Balaton parton

Július 25-én, reggel 9-kor célba vettük  Balatonszemest, ahol az OTP Fáy András Alapítvány csapata várt bennünket. Inárcson csatlakoztak hozzánk a jászberényiek, akiket nagy örömmel fogadtunk. Miután megérkeztünk, elfoglaltuk a szállásunkat, majd egy kis bevezetőt kaptunk a trénerektől, illetve egy vízimentő tartott nekünk egy kis előadást a Balaton veszélyeiről. Megtanultuk, mit érdemes tenni baj esetén, de sokkal többet beszéltünk arról, hogyan érdemes megelőzni azt. Megtudtuk, milyen ritmusban telnek majd itt a napjaink, majd vicces játékokon keresztül ismerkedtünk egymással: alliteráló nevekkel mutatkoztunk be, aztán párokba rendeződtünk kalapra írt nevek segítségével, tulajdonságokhoz gyűjtöttünk neveket. Nagyon jó hangulatban telt az este, sok új dolgot tudhattunk meg társainkról, illetve a trénereket jobban megismerhettük. Ezzel zártuk a hétfői napot. A keddet sportolással indítottuk, amivel zsetonokat gyűjthetünk, ez a hét végén nagyon fontos lesz, mivel 3 csoportban versenyzünk és ezzel akár ajándékot is nyerhetünk. Volt, aki tornázott, a másik csapat pedig a Balaton partján futott 2 km-t. Reggeli után elkezdődtek a tréningek 2 csoportban. A pénz evolúciójáról volt szó, közben sokat játszottuk, szintén pénzügyekkel kapcsolatban, a tréning nagyon jó hangulatban telt. Ebéd után ellátogattunk a helyi postamúzeumba, ahol interaktív játékokkal vártak bennünket, megszemlélhettük a posta közlekedési eszközeit. A kezdetektől fogva, a lovaskocsitól az autóig igen nagy fejlődésen ment keresztül a szállítás. Bemehettünk egy postavagonba is, ahol a csomagokból kiderült, hogy régen élő állatot is fel lehetett adni, például kosárban kiscsirkét, de találtunk zsírosbödönt is a csomagok között.  Délután 3 program közül választhattunk, strandolás, társasozás és sportolás. A napot egy sorversennyel zártuk, amiben izgalmas és kreatív kihívásokat teljesítettünk és sok zsetont szereztünk a malacperselyeinkbe. Tökéletes lezárása volt a napnak!

Orosz Lara és Petrovics Kármen Sz3-as csoport

   

További képekért látogasson el a Galériába!

Június 27-én, a táborunk harmadik napjának délelőttjén, folytatódtak a kiscsoportos foglalkozások, amire a trénereink játékos feladatokkal készültek. Több szerepben próbálhattuk ki magunkat pl.: lehettünk bankárok, vállalkozók vagy vásárlók, ezek mentén sok döntést kellett meghoznunk, így nem volt időnk unatkozni. Ebéd után ötletelni ültek össze a „malac-csapatok”, hogy milyen színdarabot adjanak elő a pénteki gálán. Ezt követően lementünk a Balaton partra, együtt volt az egész csapat. Lehetett társasozni, fürdeni, focizni és strand röplabdázni. Szerencsére most elég meleg volt a víz a fürdéshez. A vacsora utáni programban sok ügyességi feladat várt ránk, kockából kellett megadott feltételek mellett minél magasabb és nagyobb összegű kockát építeni, hiszen a kockák szín szerint különböző pontokat értek. Két kötél segítségével célba juttattunk labdákat, melyekre szintén pontokat kaptunk és az utolsó állomáson énekeltünk az Úristen című dalból egy részletet, csapatonként más-más stílusban. Így ezt a versszakot előadtuk mulatós, rap és metál verzióban is. Az este során nagyon jó élményekkel gazdagodtunk, mindenki szuperül teljesített.

Burkus Lili és Kovács Hanna J4-es csoport

   

A csütörtöki napunk is 6:30-as ébresztővel kezdődött azoknak, akik a sportot és a csapatuknak való többletpontok szerzése mellett tették le a voksot. Most is lehetett választani, hogy futással vagy tornával szeretnénk felélesztgetni a testünket. A kiadós reggeli után folytattuk a pénzügyi ismeretekkel foglalkozó tréninget, ezúttal a megtakarítás, kockázat és pénzkezelés fogalmáról tanultunk játékos formában. Ebéd után városnézéssel párosított kvízjátékban versengtek egymással a csapatok. Felkerestük Szent Antal és Latinovits Zoltán szobrát, a hajdani gőzmozdonyt, ahol információkat olvastunk le a mellettük lévő táblákról, de fotózkodni és énekelni is szükséges volt egyes helyszíneken, hogy a maximális pontszámot érjük el. A szállásra visszatérve, a malac csapatok tökéletesre fejlesztették a holnapi gála műsorát. Vacsora után pedig lementünk fürdeni a Balatonba, ahol a csodálatos naplementében gyönyörködhettünk. A napot a Balatonban való pancsolással zártuk le.

Szabó Tas és Török Márk Sz3-as csoport

             

Az utolsó együtt töltött napunkon, reggeli után, ismét egy remek tréningen vehetünk részt, melynek a témája az Európai Unió, és annak tagjai voltak. Megismerhettünk részletesebb információkat az országokról, mint például, a pénznemüket, illetve nyelveiket. Rengeteg gyakorlatot végeztünk el, közben pedig sokat tanultunk. Ebéd után jöhetett a főpróba, az esti gálaműsorra, ahol a „malac csapatok” az utolsó simításokat végezték az előadásukon. A próbákat követően hűsöltünk a nagy melegben, lementünk a Balaton partra, ahol 3 program közül lehetett választani: fürdés, röplabda és különféle társasjátékok. A fürdőzés és vacsora után, az egész héten várva-várt gála műsor következett. Itt összegyűlt a 3 „malac csapat”, akik egész héten a zsetonjaikat gyűjtögették. Remek előadásokat tekinthettük meg: volt, aki színdarabot írt, a másik csapat videoklipet adott elő, a harmadik pedig kisfilmet forgatott.  A titkos küldetések teljesítői felfedték a feladatukat és megkapták az érte járó zsetont. Ezek után kaptunk egy emléklapot, amely, egy személyre szabott névvel, volt ellátva az alapján, milyen tulajdonságunkat fedezték fel bennünk a trénerek. Ezúton is gratulálunk Kármennek és Márkónak, akik megkapták a legaktívabb résztvevőnek járó ajándékot. A végső eredményhirdetés előtt, megtekinthettük a tábor összefoglaló videóját. Nagyon megható képkockákat vágott össze Krisztián, aki sok mindent rögzített a megérkezésünk óta. Végre pedig jöhetett a várva várt eredményhirdetés. Mind a két csapat nevében gratulálunk a győztes zöld csapatnak! Jutalomként kaptunk 3 különböző tortát az OTP Fáy András Alapítványtól. Majd következett egy fergeteges buli. Másnap reggel a két közösségi ház felé vettük az irányt, de már most várjuk a következő közös táborinkat. Remek hetet tölthettünk el Balatonszemesen, és szeretnénk megköszönni ezt a lehetőséget a Csányi és az OTP Fáy András Alapítványnak!

Görbe Sándor J4-es csoport